Csodálatos feltámadás a kézicsapattól

London 2012, Olimpia, kézilabda, magyarország-szerbia
Vágólapra másolva!
A magyar férfikézilabda-válogatott háromgólos hátrányból felállva aratott 26-23-as győzelmet az Európa-bajnoki ezüstérmes Szerbia ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé a londoni olimpián.
Vágólapra másolva!

A meccs élő közvetítése

Kézilabda, férfiak, B csoport, 5. forduló:
Magyarország - Szerbia 26-23 (9-11)
a magyar gólszerzők
: Mocsai 9, Császár 7 (1), Harsányi 5, Nagy 2, Lékai, Schuch, Ilyés

Nagyon egyszerű volt a képlet a magyar válogatott számára a szerbek elleni utolsó csoportmeccsen, nem kellett számolgatni, nem kellett más meccsek eredményeire figyelni, mert ha Császárék legyőzik a januári Eb ezüstérmesét, akor ott vannak a negyeddöntőben. A szerbek bevallottan erre a meccsre készültek, igaz, Mocsai Lajos is úgy forgatta a csapatát a horvátok és a spanyolok elleni találkozó hajrájában, hogy a kulcsemberek pihenni tudjanak.

Remekül kezdett a magyar csapat, Ilyés és Nagy góljaival négy perc után 2-0-ra vezettünk, de öt perccel később már a szerbeknél volt az előny, akik első hat góljukból hármat is lerohanás után szereztek. Sajnos a helyzetkihasználással megint bajok voltak, Harsányi és Iváncsik Gergő is egy az egyben ment a kapusra, de Stanic mindkétszer bravúrral védett. Ráadásul emberelőnyben megint megremegtek a kezek, kétszer is elszórtuk a labdát, a szerbek pedig a félidő közepén a hibákat kihasználva állandósították a vezetésüket.

Fazekasra nem lehetett panasz, hetest, átlövéseket védett, de úgy nehéz meccset nyerni, ha nyolc percig nem lövünk gólt. Mocsai Tamás átlövésgóljával felcsillant a remény, hogy a szünetre sikerül egy gólra lefaragni a hátrányt, de a korábbi veszprémi Sesum a léc alá bombázva visszaállította a kétgólos különbséget (9-11). Mindent elmond az első félidőről, hogy a magyar csapat 39 százalékkal lőtt (9 gól/23 lövés), míg a szerbek 61 százalékkal (11/18).

Forrás: AFP/Javier Soriano
Mocsai Tamás tarthatatlan volt. A galériáért kattintson a képre!

A fordulás után volt már három gól is a szerb előny, de az ihletett formában játszó Mocsai és a belelendülő Fazekas vezérletével a 38. percre sikerült egyenlíteni, kezdődhetett minden elölről. Sajnos továbbra is sok volt a hiba a játékunkban, és bár a szerbek sem mutattak semmi extrát, a 45. percben újra két góllal jártak előrébb.

Mocsai viszont megint hátára vette a csapatot, egy 3-0-s sorozattal visszajöttünk, és amikor a 49. percben 20-18-ra vezettünk, időt kért a szerb kapitány. Fazekas a hajrára is tartogatott pár bravúrt, és mivel elöl 55 százalékra javult a lövőszázalék, három góllal előrébb tartott a magyar válogatott, amikor már csak öt perc volt hátra.

A szerbek időt kértek, de ez sem segített nekik, Mocsai tarthatlan volt, a kilencedik gólját is megszerezte, majd kiállították, így gyakorlatilag az utolsó két percet emberhátrányban játszotta végig a magyar csapat. Az Eb-ezüstérmes nem tudott mit kezdeni az előnnyel, Fazekas a biztonság kedvéért védett még egy nagy helyzetet, a végén pedig Nagy László a legjobbkor lőtte a második találatát, beállítva ezzel a 26-23-as végeredményt.

Forrás: AFP/Javier Soriano
Fazekas Nándor bravúrt bravúrra halmozott. A galériáért kattintson a képre!

A magyarok így a negyedik helyen végeztek a csoportban, és a másik csoport győztesével, a pekingi olimpián ezüstérmes Izlanddal játszanak az elődöntőbe jutásért.