Négy év után válhat valóra Schmitt Pál álma

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök beszélget az olimpiai faluban
Vágólapra másolva!
A legtöbb aranyat ígérő kajak-kenu még hátra van, vízilabda-válogatottjaink versenyben vannak, és a magyar csapat máris több olimpiai bajnoki címet szerzett, mint négy évvel ezelőtt Pekingben. A kérdés most már az, sikerül-e felülmúlni a sydneyi és az athéni termést.
Vágólapra másolva!

A pekingi olimpián a tizenharmadik napig kellett várni az első magyar aranyéremre, az egyre gyászosabb hangulatot aztán feloldotta, hogy az utolsó három nap mindegyikére jutott egy-egy olimpiai bajnoki cím, előbb a kenus Vajda Attila, majd a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakkettes, zárásként a pólóválogatott győzött.

A szép búcsú ellenére minden idők egyik leggyengébb szereplését produkálta a magyar csapat, amely 1928 óta mindig több aranyérmet gyűjtött a pekingi háromnál. A csalódást keltő teljesítményekre sokféle magyarázat született a mentális problémáktól kezdve az elégtelen sportfinanszírozásig, az akkor még MOB-elnök Schmitt Pál pedig már a negyedik napon nagy vihart kavart az [origo]-nak adott nyilatkozatával, amelyben a szívet és a hitet hiányolta a magyar sportolók versenyzéséből.

Schmitt akkor még tartotta, hogy az olimpia végére összejön a hat aranyérem (mellette ezüstből és bronzból is ugyanennyi), és bár akkor csalatkoznia kellett, a mostani olimpián minden esély megvan rá, hogy sportolóink valóra váltsák, vagy akár túl is szárnyalják a volt államfő egykori álmát.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A csapat ugyanis a tizedik napon már négy aranyéremnél tart: Szilágyi Áron előzetesen kevésbé remélt diadala már a második napon megadta az alaphangot, a favoritként induló magyarok - Berki Krisztián, Gyurta Dániel és Pars Krisztián - pedig mindhárman beváltották a várakozásokat.

A kajak-kenu még csak most kezdődött el (az első döntőket szerdán rendezik), és ha Storcz Botond módjára vissza is fogjuk magunkat, minimum két aranyérmet akkor is várunk az utóbbi évek legeredményesebb magyar sportágától.

Kovács Katalin és Janics Natasa párosát az athéni olimpia óta nem tudták legyőzni, és Janics egyesben is nagy esélyesnek számít kétszáz méteren, hiszen három világbajnokságot nyert 2007 óta, majd idén Eb-győzelemmel jelezte, hogy a szülése után is nagy formában van. A női kajaknégyesben csak az a kérdés, hogy a németeké vagy a Kovács, Kozák Danuta, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású magyar hajóé lesz-e győzelem, de az ezer méteren címvédő Vajda Attila és az ötszázon induló Kozák Danuta győzelmében is okkal reménykedhetünk. Ha a diadal kicsit távolinak is tűnik, egy éremre ugyancsak jó lehet a Dombi Rudolf, Kökény Roland páros és a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Paumann Dániel négyes is.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A kajak-kenusokon kívül a csapatsportokban is benne lehet egy aranyérem, a férfi pólósok ugyan kicsit döcögősen kezdték a tornát, de ki merné leírni a világklasszisokat felvonultató háromszoros olimpiai bajnokot? Főleg azok után, hogy az utolsó csoportmeccsen óriásit javulva 11-6-ra kiütötték a pekingi ezüstérmes Egyesült Államokat. A női vízilabdázók már a legjobb négyben vannak, maguk ígérték meg több ízben, hogy most meg sem állnak az aranyig. A férfi kézisektől ezt nem várhatjuk, ugyanakkor Mocsai Lajos ellenvetése dacára is tartjuk, az éremszerzésre nem esélytelen a csapat.

A birkózók is okozhatnak még kellemes meglepetést, és ne feledkezzünk meg róla, hogy hétvégén jönnek még az öttusaversenyek is, amelyekben főleg a 2009-es egyéni világbajnok Marosi Ádámmal kapcsolatban lehetnek vérmesebb reményeink.

Bár a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Borkai Zsolt többször is kijelentette, elégedett lenne azzal, ha sikerülne megismételni a pekingi teljesítményt, immár inkább a sydneyi és athéni olimpiával érdemes összevetni a mostanit: 2000-ben és 2004-ben egyaránt 8 arany-, 6 ezüst- és 3 bronzérmet nyertünk, mindkétszer a tizenharmadik helyen végeztünk az éremtáblán. Londonban a tizedik helyen kezdtük el a tizedik napot.

Magyar érmek az elmúlt húsz év olimpiáin

OlimpiaAranyEzüstBronzÖsszes érem
1992, Barcelona1112730
1996, Atlanta741021
2000, Sydney86317
2004, Athén86317
2008, Peking35210
2012, London - a 10. napon4138