Pars: Szétestem, de tetszett a 100 méter

pars krisztián, kalapácsvetés
Vágólapra másolva!
Pars Krisztián több mint egyméteres fölénnyel, magabiztosan nyerte meg a londoni olimpián a kalapácsvetést. A szombathelyi atléta úgy érzi, képes lett volna nagyobbat is dobni 80,59 méternél, de nem kényszerítették rá erre a riválisai.
Vágólapra másolva!

"Fantasztikus dolog, hogy olimpiai bajnok lettem, nagyon örülök az aranyéremnek" - nyilatkozta a döntő után a 30 éves Pars Krisztián. "Sajnálom, hogy ezt az edzőm, Németh Pali bácsi nem érhette meg, akinek rengeteg munkája van ebben az eredményben. A fia, Zsolti három éve vette át a csoportot, és hozzáadta azt a pluszt, amivel sikerült bejutnunk a döntőbe, és fel tudtunk állni a dobogóra. Ez szuper."

Pars szerint hamar kiderült, hogy legnagyobb riválisai, a későbbi bronzérmes Murofusi Kodzsi, illetve az ezüstöt megszerző Primoz Kozmus ma nem fog 81 métert dobni. "Ez visszafogott a versenyzésben, harmadikra mégis sikerült a 80 métert túldobnom. A második dobásomról inkább ne is beszéljünk, mert ami előtte történt, az sajnos benne van a sportban" - mondta az Eb-aranyérmes atléta, akinek 20 percig várnia kellett, amíg a rendezőknek sikerült eltávolítaniuk Kozmus hálóba akadt kalapácsát. "A második dobás előtt már fel voltam pörögve a rajtra, aztán visszaültem, szétesett a mozgásom, de a száz méter döntője nagyon jó volt" - nevetett az olimpiai aranyérmes.

Szeretett volna egy igazán nagy eredménnyel nyerni. "Próbáltam magam felpörgetni, hogy 82 méter felett dobjak, de az olimpiai döntő mindig más, ahol van egy nyomasztó teher, amit az ember próbál félrerakni, de ez nagyon nehéz."

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Állítja: ha a riválisai 81 méter körül dobnak, akkor ő is úgy állt volna a dobókörben, hogy még jobb eredményt érjen el. "A 80,59 méteres kísérletemet mindenképpen próbáltam túldobni, ez nem sikerült, de azt hiszem, olimpiai bajnokként nem kell magyarázkodnom, hogy hány métert dobtam."

Pars egyik legnagyobb ellenfele, a fehérorosz Ivan Tyihon nem indult az olimpián, a Pekingben honfitársával, Vagyim Gyevjatovszkijjal doppingügybe keveredő dobóatléta neve eltűnt a rajtlistáról még a selejtező előtt. "Nem tudom pontosan a hátteret, hogy miért nem indulhatott Tyihon. Idén csak otthon versenyzett, külföldön nem, és most sem tudtam vele megmérkőzni, de azt kellett legyőzni, aki itt volt az olimpiai döntőben, és ez sikerült. Az, hogy most olimpiai bajnok lettem, elégtétel azért, hogy a fehéroroszok kizárása után nem kaptam meg a pekingi ezüstérmet, ismét kiderült, hogy az élet visszaadja, amit korábban elvett" - nyilatkozta Pars, aki az ötödik magyar kalapácsvető-aranyat nyerte, és megköszönte a szurkolást az egész országnak.

férfi kalapácsvetés, olimpiai bajnok:
Pars Krisztián 80,59 m
2. Primoz Kozmus (Szlovénia) 79,36
3. Murofusi Kodzsi (Japán) 78,71