Az életben maradásért küzd a világ legjobb kéziválogatottja

Vágólapra másolva!
Nagy bajban van az olimpiai, világ- és Európa-bajnok norvég nőikézilabda-válogatott, amely csak csoportnegyedikként jutott tovább az olimpiai tornán. Ugyan a remekül teljesítő Brazília ellen így is esélyesebbnek számít, ám ha kiesne, az igazi világégésnek számítana.
Vágólapra másolva!

A norvég sajtó már kóstolgatja is Thorir Hergeirsson szövetségi kapitányt, aki a decemberi, brazíliai világbajnokságon még diadalittasan örülhetett az aranyéremnek, most viszont eléggé tehetetlen a teljesítmény láttán.

A válogatott előbb kikapott a franciáktól (23-24), majd döntetlent ért el Dél-Koreával szemben (27-27), végül vasárnap az utolsó körben kikapott azoktól a spanyoloktól is 25-20-ra, akiktől utoljára 1994-ben szenvedett vereséget, azóta a tíz egymás elleni meccsükön egyszer sem.

Az összecsapás után a Tv2.no portál egyszerűen rettenetesnek nevezte a mutatott játékot, míg az Aftenposten béna és megsemmisült csapatról írt, és feltette a kérdést Thorir Hergeirsson szövetségi kapitánynak: "Most mi lesz?"

Hergeirsson egyszerű választ adott, szerinte vissza kell térni az alapokhoz. "Egyszerű játékra kell törekednünk, jó védekezésre és sikeres támadásra. El kell, hogy múljon a lányokból a frusztráltság. ki kell engedni a féket, rá kell lépni a gázpedálra, és mozgósítani minden energiát" - nyilatkozta, és hangsúlyozta, a csapatszellem nagyon erős, ennek meg kell majd mutatkozni a brazilok ellen is.

A dél-amerikai együttes nagyon erős, a vébén az ötödik helyen végzett, Londonban is remekelt eddig, az A csoportot úgy nyerte meg, hogy Horvátország, Montenegró, Angola és Nagy-Britannia legyőzése mellett csupán az oroszoktól kapott ki.

A negyeddöntők keddi programja:
11.00: Brazília - Norvégia
14.30: Spanyolország - Horvátország
18.00: Oroszország - Dél-Korea
21.30: Franciaország - Montenegró