Társoldalunk:

Janics csak a dobogóig tudott felkapaszkodni, Dudás pontszerző

2012.08.11. 11:33

Douchev-Janics Natasa nem tudta lehajrázni vetélytársait a 200 méteres kajakdöntőben, így végül bronzérmet szerzett a londoni olimpián. A férfiaknál az első olimpiáján szereplő Dudás Miklós a pontszerző hatodik helyen végzett ugyanezen a távon.

Janics: Elment a kedvem a kajakozástól

A mi szégyenünk és gyalázatunk - Janicsot siratja egy szerb újság

A hideg is kirázott - Rióban aranyra tör a magyar kajaktehetség

Douchev-Janics Natasának ezüstéremmel indult az olimpiája, csütörtökön a kettesek 500-as versenyében Kovács Katalinnal hiába üldözték a németeket, így a 2004-es és a 2008-as diadal után nem tudták megvédeni olimpiai bajnoki címüket.

Másnap az egy évvel a szülése után versenyző Janics 200 méteren előbb megnyerte az előfutamát, majd a középdöntőben egy gyengébb rajt után is megverte a mezőnyt. A futam után viszont nem volt elégedett, és azonnal edzeni indult, hogy a jó rajthoz szükséges húzásokat gyakorolja.

A 200-on háromszoros világbajnok a szombati döntőben a négyes pályán szerepelt, közvetlenül a legnagyobb riválisának számító új-zélandi Carrington mellett. A rajtja ezúttal sem sikerült jól, így a negyedik-ötödik helyről kellett kapaszkodnia. A féltávnál sikerült erősítenie, ám a mindent elsöprő hajrá ezúttal elmaradt, az új-zélandi és az egyesen lapátoló ukrán Oszipenko is előtte végzett.

Forrás: MTI/Kovács Tamás
Kattintson a képre a galériáért!

Janics előtt a férfiak 200-as döntőjébe jutott Dudás Miklósért szurkolhattak a magyarok. Az első olimpiáján induló 21 éves magyar jól rajtolt a hármas pályán, tartotta helyét a legjobbak mögött, és végül az Európa-bajnok Novakovicot és a többszörös világbajnok Rauchét megelőzve a pontszerző hatodik helyen végzett. Az aranyérem a hazaiaké lett, mert a brit McKeever nyert.

A kenuegyesek 200-as B döntőjében Vajda Attila harmadik lett.