Társoldalunk:

Az én csapatom, az én felelősségem - búcsúzkodós a hangulat a pólóválogatottban

2012.08.12. 17:16

Kemény Dénes szerint a magyar férfivízilabda-válogatott több játékosa halvány, vagy hullámzó teljesítményt nyújtott Londonban, amiért vállalja a felelősséget. A szövetségi kapitány megköszönte a szurkolóknak, hogy ugyanúgy szorítottak a csapatért, mint négy éve a pekingi döntőben. Több játékos már jelezte, hogy most játszott utoljára a válogatottban.

"Egy ilyen eredménnyel végződő olimpiának az értékelésében nincs is tapasztalatom. Mindenesetre örülök, hogy a játékosok ebben a lelkiállapotban is meg tudták a mérkőzést nyerni, és mindenképpen szomorúság, hogy egy lövés, egy védés, egy blokk hiányzott ahhoz, hogy ma az éremért játsszunk" - nyilatkozta Kemény Dénes a spanyolok elleni helyosztón elért 14-8-as győzelem után.

Olimpiai értékelésében kiemelte, hogy a csapatból volt, aki jól játszott, de több játékos halvány, vagy hullámzó teljesítményt nyújtott Londonban, viszont amikor korábban olimpiát nyert a válogatott, akkor legalább közepesen vagy annál jobban játszottak a csapattagok, ráadásul a torna elejétől a végéig. "Ez az én felelősségem, mert ez az én csapatom. A játékos nemcsak akkor az enyém, amikor jól játszik és győz, hanem akkor is, amikor gyengébben pólózik. A gyengébb játék pedig nemcsak az ő felelőssége, hanem az edzőé is. Akkor is az edző vállát veregetik, amikor a csapat bombaformában játszik" - fogalmazott az 58 éves szakember.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A magyar póló utánpótlásáról azt mondta: ha jól állna, akkor ezen az olimpián más lett volna a keret összetétele." Az az egészséges vérfrissítés, ami Sydneyről Athénra, majd Athénról Pekingbe történt, most elég nyögvenyelős volt. Nem tudták beverekedni magukat a csapatba azok a játékosok, akik pedig erre megkapták az esélyt."

Kemény megerősítette, hogy a csapat háromszoros bajnokai közül többen is elköszönnek a válogatottól. "Szombaton már jó néhány játékos azt mondta, amikor kijött a vízből, hogy ez volt élete utolsó válogatott edzése. Ebből én arra gondolok, hogy akkor ez volt életük utolsó válogatott meccse."

A szövetségi kapitány örült annak, hogy a szurkolók zöme az eredményeket elfogadva is kiállt a csapat mellett, az ötödik helyért megvívott meccs végén ugyanis a helyszínen azt kiabálták, hogy "Szép volt fiúk!". 

"Ennek az lehet az oka, hogy nem volt hétköznapi, amit és ahogyan a csapat csinált. Nem lett senkiből bulvármajom, büszkeséggel és tisztességesen éltük végig ezt a 16 évet, éppen ezért szerintem nagy szeretet övezi a csapatot."

Amikor Kemény meghallotta a lefújáskor a szurkolók biztatását, mindenképpen köszönetet akart mondani. "Amennyi a szívemből és a lelkemből még maradt, azzal megpróbáltam ugyanúgy megköszönni az ünneplést, mint amennyire Pekingben megköszöntem, ahol nyilvánvalóan sokkal könnyebb dolgom volt."

Varga Tamás a meccs után elmondta, hogy többekhez hasonlóan ő is utoljára szerepelt a válogatottban. "Ez már örömpóló volt a végén, egy méltó befejezés jó pár játékos számára, köztük számomra is. Az utolsó két mérkőzést megnyertük, lezárult egy korszak a magyar póló történetében. Kívánom a következő nemzedéknek, hogy négy év múlva a mostaninál jobb eredményt érjenek el.

Forrás: AFP/Khaled Desouki

A Debrecen pólósa úgy érzi, mindent kiadott magából az olimpián, és boldog, hogy a csapat tagja lehetett. "Büszke vagyok arra, hogy az elveszített negyeddöntő után a csapat fel tudott állni, és a magas átlagéletkor ellenére becsületesen helyt tudott állni. Gratulálok Dénesnek és a csapatnak, és minden magyarnak köszönöm a szurkolást."

Steinmetz Ádám szerint a spanyol csapat eleve feladta, hogy legyőzze a magyarokat. "Ez azonban nem volt feltétlenül baj, mert hosszú menetelésen vagyunk túl, és nagyon akartuk ezt a győzelmet, ha már a fő célkitűzést, az elődöntőbe jutást nem sikerült elérni. Nagyon sok mindent próbáltunk megtenni azért, hogy motiváltak legyünk, és ez nem volt könnyű feladat. Sokat segített, hogy éreztük a szurkolók felénk áradó szeretetét. Az önbecsülésünk volt a tét, és a helyosztókon maradéktalanul sikerült megvalósítani azt, amit elterveztünk: előbb legyőztünk egy kiváló ausztrál csapatot, majd úgy vertük meg a spanyolokat, hogy már az elejétől érezni lehetett, az ellenfél nem lesz képes megszorítani minket."

Steinmetz a jövőről is szót ejtett. "A riói olimpia messze van az még, de nem valószínű, hogy csapattag leszek. A mai meccsel egy fejezet lezárult, kíváncsian várom a folytatást."

Kásás Tamás a mérkőzés után maga jelentette be, hogy befejezi a vízilabdázását, úgy tudjuk, Biros Péter és Kiss Gergő még nem döntött válogatottbeli jövőjéről. Az biztos, hogy Biros készülni fog a klubszezonra az Egerrel, Kissnek viszont jelenleg nincsen klubcsapata.

KAPCSOLÓDÓ CIKK