Tizenkét magyar már kijutott a téli olimpiára

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A rövidpályás gyorskorcsolyázók közül Knoch Balázs, Szántó Kornél és Nagy Mariann végzett indulási jogot érő helyen a hétvégi selejtezőn. Az eredményeikhez mind a férfiaknál, mind a nőknél plusz egy-egy hely jár, így összesen öt versenyző nevezhető. A gyorskorcsolyázók közül Baló Zsolt 1000 méteren már teljesítette a szintidőt, erre jó esélye van Egyed Krisztinának is.

Műkorcsolyában női induló lesz (valószínűleg Sebestyén Júlia), jégtáncban és a férfiak esetében a jövő hét végén Zágrábban rendezendő kvalifikációs erőpróbán lehet kivívni a részvételi jogot. Biatlonban két nő (Bekecs Zsuzsa és Szöllősi Ivett), valamint egy férfi (várhatólag Tagscherer Imre és Holló Mátyás közül egyikük), sífutásban két férfi (a Tagscherer fivérek, Imre és Zoltán) részvétele biztos. Esély van a női biatlonváltó utazására is.

Bobban férfi (Gyulai Miklós, Frankl András) és női (Stréhli Ildikó, Barati Éva) kettős is pályázik a részvételre, erről a Világ Kupa-versenyek után dönt a MOB. Ha az utóbbi indul Salt Lake Cityben, akkor az atléták fedett pályás Európa-bajnokságán hatodik helyezett sprinter Barati lesz az első nő, aki nyári és téli olimpián is képviseli a magyar színeket. A futó az 1992-es barcelonai játékokon a 4x100-as váltóban szerepelt. Az alpesi sízőknek az olimpiai indulás előfeltétele, hogy a világranglistán az első 500 közé kell kerülni, erre két férfi és három nő aspirál. A hódeszkások esetében 32 férfi és 31 nő indulhat az olimpián, de egy országból csak ketten állhatnak rajthoz. Az Universiadén második Zarándy András esélyes a részvételre.

Az ünnepélyes fogadalomtételre december 8-án kerül sor. A kvalifikációs előírások teljesítésére január 27-ig van lehetőség.

Korábban: