Sílövészet: elpuskázott aranyak

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Fotó: EPA
Férfi 20 km-en Björndalen győzött

A mezőnyből utolsóként, nyolcvanhetedikként rajtoló honfitársa, Frode Andersen nála is gyorsabban haladt, s ráadásul az első három lősorozatban egyszer sem hibázott. Ha a negyedik lőállásnál csak egyszer téveszt, megnyerte volna az olimpiát, de a rossz lövőnek számító Andersen ekkor hű lett önmagához, s háromszor tévesztett. Így az első hat közé sem került..."Nem ez volt életem legjobban sikerült versenye, de a lényeg, hogy én vagyok az olimpiai bajnok, és ez nagyszerű érzés" - nyilatkozta Ole Einar Björndalen, aki ezt az érzést azonban már ismerheti, hiszen négy éve Naganóban 10 km-en ő volt az olimpiai bajnok. Az ezüstérmet a váltóban kétszeres olimpiai bajnok harmincnégy éves német Frank Luck hibátlan lövőteljesítménnyel érdemelte ki, a bronzérmet az orosz Viktor Majgurov kapta. A mezőny egyetlen magyar indulója, Tagscherer Imre a hetvenedik helyen zárt. A lövészetben háromszor hibázott, ezzel nem is lenne nagy gond, de sajnos a sílövészetben futni is kell...

Női sílövészet, 15 km:
1. Andrea Henkel (Németország) 47:29,1 perc (1 lőhiba)
2. Liv-Grete Poirée-Skjelbreid (Norvégia) 47:37,0 (1)
3. Magdalena Forsberg (Svédország) 48:03,3 (2)
4. Olga Piljeva (Oroszország) 48:14,0 (2)
5. Ekaterina Dafovska (Bulgária) 48:15,5 (1)
6. Olga Nazarova (Fehéroroszország) 48:29,9 (1)
...58. Szöllösi Ivett (Magyarország) 56:34,8 (1)
...65. Bekecs Zsuzsa (Magyarország) 1:00:40,7 (5)

Férfi sílövészet, 20 km:
1. Ole Einar Björndalen (Norvégia) 51:03,3 perc (2 lőhiba)
2. Frank Luck (Németország) 51:39,4 (0)
3. Viktor Majgurov (Oroszország) 51:40,6 (1)
4. Ricco Gross (Németország) 51:58,7 (2)
5. Halvard Hanevold (Norvégia) 52:16,3 (0)
6. Pavel Rosztovcev (Oroszország) 52:33,5 (1)
...70. Tagscherer Imre (Magyarország) 59:51,8 (3).

Korábban:

Fórum:

Salt Lake City

Fábik Tibor