Fiatalokat buzdított ivásra a szkeletonbajnok

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

"Nem azt mondom, hogy ne igyatok, én is ittam éppen eleget ennyi idős koromban! Én csak azt mondom, ne haljatok meg, ne legyetek nyomorékok, ne veszítsétek el a karotokat, ne törjétek össze az arcotokat" - intézte szózatát a mai fiatalokhoz a világ egyetlen három generációs téli olimpikon családjának legifjabb tagja. (A nagypapa, Jack az 1932-es Lake Placid-u játékokon nyert két aranyat gyorskorcsolyázásban, a papa, Jim pedig az 1964-es innsbrucki olimpián képviselte hazáját északi sízésben.)

Jimmy kijelentése különösen annak fényében visszatetsző, hogy a nagypapa január 22-én olyan autóbalesetben vesztette életét - s ezért nem láthatta unokája olimpiai bajnoki győzelmét -, amelyet egy ittas gépkocsivezető okozott.

Shea egyébként - a jelek szerint - felnőtt fejjel sem veti meg a szeszt. 1997 novemberében Park City-ben - pontosan ott, ahol az olimpiai szkeleton versenyeket rendezték - rajtakapták ittas vezetésen, melynek következtében 1290 dollár bírságot kellett fizetnie, továbbá 24 órányi közösségi munkára is kötelezték.

Meglehet, Shea iskolai kijelentésében az is közrejátszott, hogy egy héttel korábban az Anheuser-Busch, az egyik legnagyobb amerikai sörgyár nagykereskedőinek konferenciáján tartott promóciós beszédet New Orleans-ben.

Ch. Gáll András