Már csak egy kvótában bízhatnak súlyemelőink

Gyurkovics Ferenc súlyemelés
Vágólapra másolva!
Nem sikerült kvótát szereznie a jövő nyári riói olimpiára a magyar férfi súlyemelő-válogatottnak a múlt héten zárult houstoni kvalifikációs világbajnokságon.
Vágólapra másolva!

A sportág budapesti székhelyű nemzetközi szövetsége (IWF) pénteken tette közzé a nemzetek közötti pontverseny végeredményét, amely szerint Magyarország férficsapata a kvalifikációs sorrendben a tavalyi és az idei vb-n együttesen szerzett pontok alapján a 29. helyen végzett.

Ahhoz, hogy a 2014-es kazahsztáni világbajnokságon elért 24. helyét megtartsa, s ezzel három súlyemelő riói részvételét biztosítsa, a Houstonban gyűjtött pontokkal együtt a legjobb 24-ben kellett volna végeznie a válogatottnak. Ám a texasi világbajnokságon az ötfős együttesből csupán ketten - Gyurkovics Ferenc és Nagy Péter - zártak kategóriájukban pontszerzőként, vagyis az első 25-ben. Az általuk gyűjtött 22, s a múlt évről áthozott 43, tehát összesen 65 pont pedig nem bizonyult elegendőnek az olimpiai kvalifikációhoz. A még riói indulást jelentő 24. pozíciót Tajvan gárdája 85 ponttal érdemelte ki.

Gyurkovics Ferenc Forrás: AFP

A nőknél eleve nem indított csapatot a magyar szövetség, mivel tavaly Almatiban alig hét pontra volt képes a válogatott, így esélytelenné vált arra, hogy az ez évi vb-n annyi pontot szerezzen pluszban, amennyivel bekerülhetett volna az első 21-be. A még két női kvótát érő 21. pozícióban végzett románok a két világbajnokságon összesen 80 pontot gyűjtöttek.

A magyar súlyemelés számára csapatszinten immár egyetlen esély maradt: a jövő tavaszi norvégiai Európa-bajnokságon kell a férfiaknak az első hét, a nőknek pedig a legjobb hat között végezniük a csapatversenyben, hogy egyetlen kvótát kapjanak a riói ötkarikás játékokra.

A pénteken nyilvánosságra hozott lista amúgy hivatalosan még mindig nem tekinthető véglegesnek.

"Azzá hivatalosan akkor válik a kvalifikációs sorrend, ha a doppingellenőrzéssel kapcsolatos minden jogi procedúra lezárul" - nyilatkozta Ádámfi Attila, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség főigazgatója.