Sidi és Tobai-Sike átmegy Wyatt Earpbe Rióban

Tobai-Sike Renáta, sportlövészet
Tobai-Sike Renáta, sportlövészet
Vágólapra másolva!
A Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége szerdai ülésén elfogadta Győrik Csaba szövetségi kapitány riói olimpiára vonatkozó javaslatát, mely szerint férfi puskában Sidi Péter, női pisztolyban pedig Tobai-Sike Renáta indul majd minden számban.
Vágólapra másolva!

Az augusztusi nyári játékokra nyolc magyar sportlövő szerzett indulási jogot, a kérdés az volt, hogy a három férfi puskás és a három női pisztolyos közül ki melyik számban szerepelhet majd Brazíliában, mivel a szabályok szerint versenyszámonként egy országból csak ketten indulhatnak.

Győrik Csaba a szerdai ülésen azt javasolta, hogy férfi puskában az ötödik olimpiájára készülő világ- és Európa-bajnok Sidi lőhessen 10 méteren, illetve 50 méteren fekvőben és összetettben is, míg az ifjúsági olimpiai bajnok Péni István összetettben és légpuskában, Szabián Norbert pedig fekvőben induljon.

Tobai-Sike Renáta Forrás: Facebook/Tobai-Sike Renáta official

Női pisztolyban a 10 méteres versenyben a februári győri Európa-bajnokságon döntős Egri Viktória és a világbajnoki ötödik Tobai-Sike, míg sportpisztolyban az Eb-győztes Csonka Zsófia és Tobai-Sike indul.

Halmozzuk a több számban indulókat

"Számomra a legfontosabb, hogy a csapat minél eredményesebb legyen, és úgy gondolom, ez a felállás lehet számunkra a legjobb. Sidi Péter óriási rutinja miatt mindhárom számban jó eredményre lehet képes, női pisztolyban pedig az döntött Tobai-Sike mellett, hogy az elmúlt években sportpisztolyban és légpisztolyban is kiemelkedő eredményeket ért el, és ő az egyetlen magyar sportlövő, aki több számban is kvótát érő helyen végzett. A 2014-es világbajnokságon 25 méteren bronzérmes lett, majd néhány nappal később 10 méteren ötödik volt" - nyilatkozott Győrik Csaba az MTI-nek.

A női puskás Miskolczi Julianna és a férfi pisztoly Tátrai Miklós is mindkét olimpiai számban indul, előbbi légpuskában és összetettben, utóbbi pedig légpisztolyban és szabadpisztolyban.