Megvan a súlyemelők olimpiai férfikvótája

Nagy Péter, súlyemelés
Nagy Péter, súlyemelés
Vágólapra másolva!
Nagy Péter 414 kilogrammal a hatodik helyen végzett összetettben a plusz 105 kilogrammos kategóriában az olimpiai kvalifikációs súlyemelő Európa-bajnokság zárónapján a norvégiai Fördében.
Vágólapra másolva!

Az ő pontjai kellettek ahhoz, hogy a nemzetek pontversenyében a magyar férfiválogatott a legjobb hét között végezzen, így egy kvótát szerezzen a riói ötkarikás játékokra.

A norvégiai Európa-bajnokság csapatszinten az utolsó kvótaszerzési lehetőség volt a nyári olimpiára, s mivel a női csapat nem került be a legjobb hat nemzet közé, így nem lesz magyar női súlyemelő Rióban. A magyar férficsapat a negyedik lett, a női pedig tizedikként végzett - bár a végső, hivatalos sorrendet még befolyásolhatják függőben levő doppingügyek.

Nagy Péter Forrás: Mob.hu

Az Eb pontversenyének végső sorrendjénél nem vették figyelembe azoknak a nemzeteknek az eredményét, amelyek már korábban, a novemberi houstoni világbajnokságon kvalifikációt szereztek.

Nagy Péter szakításban 183 kilón biztosított, a 188 sem okozott gondot, a 192 kiló azonban nehéznek bizonyult számára, így az első fogásnemben ötödik lett. Lökésben a 217 és a 226 is "sima ügy" volt, a 234-es kísérlet - egy kilóval saját országos csúcsa felett - azonban kifogott rajta. Itt, akárcsak összetettben, hatodikként végzett.

Az ólomsúlyúak 23 fős mezőnyében a grúz Lasa Talahadze, a tavalyi világbajnoki ezüstérmes érdemelte ki mindhárom aranyat.

Eredmények, férfiak, plusz 105 kg, összetett:
1. Lasa Talahadze (Grúzia) 463 (212, 251)
2. Gor Minaszjan (Örményország) 442 (205, 237)
3. Mart Seim (Észtország) 424 (185, 239)
...6. NAGY PÉTER 414 (188, 226)

szakítás:
1. Talahadze 212
2. Minaszjan 205
3. Ihor Simecsko (Ukrajna) 196
...5. NAGY 188

lökés:
1. Talahadze 251
2. Seim 239
3. Jiri Orsag (Csehország) 238
...6. NAGY 226

105 kg, összetett:
1. Arturs Plesnieks (Lettország) 403 (177, 226)
2. Arkadiusz Michalski (Lengyelország) 403 (177, 226)
3. Szimon Martiroszjan (Örményország) 402 (182, 220)
...12. GYURKOVICS FERENC 374 (173, 201)
...26. CSATÓ ISTVÁN 313 (140, 173)

szakítás:
1. Rogyion Bocskov (Oroszország) 182
2. Szimon Martiroszjan 182
3. Sargis Martirosjan (Ausztria) 181
...11. GYURKOVICS 173
...26. CSATÓ 140

lökés:
1. Plesnieks 226
2. Michalski 226
3. Szimon Martiroszjan 220
...11. GYURKOVICS 201
...26. CSATÓ 173

nők, plusz 75 kg, összetett:
1. Hripszime Hursudjan (Örményország) 250 (113, 137)
2. Anasztaszija Hotfrid (Grúzia) 249 (113, 136)
3. Mercy Opeyemi Brown (Nagy-Britannia) 230 (103, 127)
...8. BAZSÓ BIANKA 206 (91, 115)
...13. GYŰRŰS BARBARA 188 (85, 103)

szakítás:
1. Hursudjan 113
2. Hotfrid 113
3. Brown 103
...9. BAZSÓ 91
..14. GYŰRŰS 85

lökés:
1. Hursudjan 137
2. Hotfrid 136
3. Sabina Hanna Baginska (Lengyelország) 131
...9. BAZSÓ 115
...14. GYŰRŰS 103

Azonos eredménynél a testsúlykülönbség döntött.