Nagyon aggályos a kerékpáros helyzet Rióban

Rio 2016, Velodrome, kerékpár
Rio 2016, Velodrome, kerékpár
Vágólapra másolva!
Tovább csúszik az augusztusi, riói olimpia pályakerékpáros csarnokának átadása. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség sokadszorra is aggodalmát fejezte ki a késlekedés miatt.
Vágólapra másolva!

"Nagyon aggályos a helyzet, hihetetlenül lassan zajlanak a munkálatok" - mondta csütörtökön Brian Cookson, az UCI elnöke.

A Rio Olimpiai Velodróm tesztversenyét eredetileg március 18-20-án rendezték volna, de január közepén bejelentették, hogy a kivitelező cég nem tartotta be a határidőt. Később közölték, hogy április 30-án és május 1-jén kerül rá sor, majd a június 25-27. közötti időszakot jelölték ki, ám még ez utóbbi sem biztos.

Látványterven jól mutat a kerékpáros csarnok Forrás: Rio2016.com

Leonardo Picciani brazil sportminiszter a napokban úgy fogalmazott, hogy a csarnok 90 százalékos állapotban van.

Az olimpia nyitóünnepsége augusztus 5-én lesz, a pályakerékpárosok pedig augusztus 11. és 16. között versenyeznek majd.