Szövetségi döntés kell a férfi öttusakvótákról

Kasza Róbert, öttusa
Kasza Róbert ezüstérmes a szófiai öttusa-világkupán
Vágólapra másolva!
A férfiaknál három, a nőknél két magyar öttusázó szerzett kvótát a riói olimpiára. Kasza Róbert és Kovács Sarolta már tavaly kvalifikációhoz jutott, s amint az várható volt, Marosi Ádám és Földházi Zsófia az idei kimagasló eredményeinek köszönhetően az olimpiai ranglistás helyezése alapján vált nevezhetővé. Ugyanerre esélye volt Demeter Bencének és Alekszejev Tamarának is, de a nemzetközi szövetség listája csak az előbbi versenyző nevét tartalmazza.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi szövetség a közleményében emlékeztet arra, hogy nemenként egy országból legfeljebb két versenyző szerepelhet majd a 36-36 fős olimpiai mezőnyben, így ott, ahol több kvótaszerző is van - így Magyarországon -, június 15-ig kell jelezni a UIPM-nek, melyik kettőt indítják. Ezt követi majd a második kvótaosztó kör, amelyben a nemzetközi szövetség véglegesíti a résztvevők névsorát.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány azt mondta, a magyar szövetség napokon belül állást foglal, majd megteszi a javaslatát a Magyar Olimpiai Bizottságnak.

Kasza Róbert Forrás: AFP/Kisbenedek Attila

Kasza Róbert tavaly azzal jutott kvótához, hogy az augusztusi, bath-i Európa-bajnokságon az ötödik helyen végzett. Ugyanott Kovács Sarolta csak 25. lett, de az élcsoportban kedvezően alakultak az eredmények, így a berlini világbajnokságon előzőleg - július elején - elért hatodik helye visszamenőleg még éppen kvótát ért a számára. Ha ez nem lett volna, a vasárnap véget ért moszkvai vb-n is közvetlen kvótához jut, mivel aranyérmes lett, márpedig az első három hellyel egyenes ági kvalifikáció járt.

Marosi ezúttal lemaradt ugyan a vb-döntőről, de előtte sorozatban szállította a kiemelkedő eredményeket, a világkupában Kairóban második, Rio de Janeiróban harmadik, majd Kecskeméten megint második volt, a sorozat döntőjében, Sarasotában pedig hatodik lett. Hasonlóan jól szerepelt Földházi is, aki Kairóban és Rio de Janeiróban negyedik, Kecskeméten, illetve az egyesült államokbeli döntőn pedig második lett, míg a vb-n nyolcadikként végzett. Demeter a kecskeméti Vk-n a dobogó harmadik fokára állhatott, emellett többször végzett a tizedik hely környékén.

Az olimpiai öttusaversenyeket három nap alatt bonyolítják le. Augusztus 18-án kerül sor a hagyományos körvívásra vagy más néven rangsoroló vívásra mindkét nem számára. 19-én a női, 20-án a férfi verseny következik a megszokott számokkal, de ekkor már csak bónuszvívás lesz az első napi sorrend alapján. A versenyeknek a Deodoro régió létesítményei - az Ifjúság Aréna, a Deodoro Uszoda és a Deodoro Stadion - adnak otthont.