Nagy Péter lesz a magyar súlyemelő Rióban

Vágólapra másolva!
Nagy Péter kapja a magyar férfi súlyemelők kvótáját az augusztusi Rio de Janeiró-i olimpiára.
Vágólapra másolva!

A Szegedi Lelkesedés SK versenyzője a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy szombaton, a kecskeméti Messzi István-emlékversenyen teljesítette a magyar szövetség által előírt eredményt. Szakításban 191, lökésben pedig 224 kilogrammot emelt.

A magyar férfi súlyemelőknek az augusztusi ötkarikás játékokra egy kvótájuk van, amelyet nem névre szólóan kaptak.

A 30 éves Nagy Péternek ez lesz a második olimpiája, ugyanis 2012-ben Londonban is tagja volt a mezőnynek.