Sárosi Laura élete egyik legjobb tornáján játszott

Sárosi Laura, tollaslabda, tollaslabdázó, Rio 2016, olimpia
Sárosi Laura, tollaslabda, tollaslabdázó, Rio 2016, olimpia
Vágólapra másolva!
Az olimpiai induló Sárosi Laura a negyeddöntőig jutott a tollaslabdázók kanadai nyílt bajnokságán Calgaryban.
Vágólapra másolva!

A viadal honlapjának beszámolója szerint a nemzetközi Fair Play-díjas versenyző az első fordulóban rendkívül szoros csatában, három játszmában búcsúztatta Thi Trang Vut, a vietnamiak legjobbját. "Ez volt az egyik legnehezebb mérkőzés, amit valaha játszottam" - írta a közösségi oldalán Sárosi.

A második körben a magyar játékos sima sikerrel folytatta szereplését, két szettben legyőzte a kanadaiak ázsiai származású tollaslabdázóját, a 16 éves Qingzi Ouyangot.

A magyar idő szerint szombaton kora reggel rendezett negyeddöntő jelentette a végállomást Sárosi számára, ugyanis két játszmában kikapott a világranglista 20. helyén álló, a tornán első kiemeltként szereplő kanadai Michelle Litől.

Sárosi Laura Forrás: Instagram/laurasarosi

"Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, habár a harmadik fordulóban két sima szettben kikaptam az első kiemelttől, ez volt az egyik legjobb torna, amelyen részt vehettem. Örülök az eredménynek, de még boldogabb vagyok, hogy itt játszhattam, nagyon élveztem, hogy pályán lehettem" - írta közösségi oldalán Sárosi, akinek a kanadai torna volt az egyetlen felkészülési versenye az augusztusi riói olimpia előtt.

Sárosi köszönetet mondott a portugál Marco Vasconcelos edzőnek az öt hétig tartó közös munkáért, majd úgy fogalmazott: a játéka sokat javult a versenyt megelőző edzőtábor során.

Eredmények, 1. forduló:
Sárosi Laura – Vu (vietnami) 2-1 (-20, 24, 17)

2. forduló:
Sárosi – Ouyang (kanadai) 2-0 (12, 13)

negyeddöntő:
Li (kanadai) – Sárosi 2-0 (13, 15)