Vijjogó nézők és travik az olimpia nyitóünnepségén

Baku, Európa Játékok, nyitóünnepség
A magyar csapat az EJ nyitóünnepségén
Vágólapra másolva!
Judi Dench is szerepel a pénteken kezdődő Rio de Janeiró-i olimpiai játékok megnyitóünnepségén, a világhírű brit színésznő egy Oscar-díjra jelölt brazil pályatársával szavalja majd el Carlos Drummond de Andrade egyik költeményét – tudta meg a The Daily Telegraph című brit lap szerdán.
Vágólapra másolva!

Az Oscar-díjas színésznő a 86 éves Fernanda Montenegro oldalán adja elő a brazil költő A Flor e a Náusea (Virág és émelygés) című versét, amely

egy erősen szennyezett városban az aszfaltból kinövő virágról szól.

A 81 éves Judi Dench egyike a megnyitó négyórás műsorában részt vevő kevés külföldi előadónak.

A szervezők szerint a ceremónia kevésbé lesz nagyszabású, mint amilyen a 2012-es londoni nyári játékok Danny Boyle által rendezett nyitóünnepsége volt.

A nézőket is bevonják a buliba

A Rio de Janeiró-i ceremónia elsősorban Brazília természeti környezetéről fog szólni, de felelevenítik benne a rabszolgaság történetét és a dél-amerikai ország gyarmati múltját is. Az Amazonasról szóló részbe a Maracanã Stadion közönségét is bevonják, az lesz a feladatuk, hogy utánozzák például a papagájokat és az eső hangját.

Londonban így vonultak be a magyarok Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Felhívják majd a figyelmet a megnyitón a globális felmelegedés és a sarkvidéki jégtakaró olvadása miatti aggodalmakra is, és mint a The Daily Telegraph írta, az olimpián részt vevő mintegy 12 ezer sportolónak magokat adnak azon facsemeték jelképeként, amelyeket a játékok után ültetnek el – minden egyes sportoló után egyet, ökológiai örökségükként.

A híres modell, Lea T lesz az első transzszexuális, aki fontos szerepet kap egy olimpiai megnyitón,

de rajta kívül egy másik manöken, Gisele Bündchen is sokat lesz látható, ő fogja bemutatni Rio de Janeirót.

Forrás: Magyar Birkózó Szövetség

Marco Baluch, a ceremónia producere hangsúlyozta, hogy tekintettel a Brazíliában uralkodó gazdasági válságra, nem készültek hivalkodó műsorral. "Nem lesznek olyan grandiózus elemek, mint amilyenek Pekingben, sem olyan nagyszabású különleges effektusok, mint amilyenek Athénban voltak" - mondta, hozzátéve, hogy a londoni megnyitó különcségére és technikai színvonalára se számítsanak a nézők.