Egyből az első napon komoly aranyesélyünk lesz

Gyurta Dániel ARCKIFEJEZÉS Közéleti személyiség foglalkozása mosolyog sportoló SZEMÉLY
Százhalombatta, 2015. november 12. Gyurta Dániel a 200 méteres mellúszás döntőjében az úszók 12. rövidpályás országos bajnokságán a százhalombattai Kiss László uszodában 2015. november 12-én. MTI Fotó: Kovács Anikó
Vágólapra másolva!
Már az első teljes versenynapnak éremszerzési, sőt, aranyeséllyel vág neki a magyar küldöttség a riói olimpián. Szombaton 12 számban osztanak érmeket, Hosszú Katinka egyből egy arannyal köszönhet be, de belehasítanak a pólósok, a pingpongosok, a sportlövők és a vívók is. 
Vágólapra másolva!

A legnagyobb reményeket az úszók sikeres szerepléséhez fűzik a szurkolók,

Hosszú Katinka 400 méter vegyesen világbajnoki címvédőként abszolút favoritnak számít,

de a férfiak hasonló számában induló Verrasztó Dávidtól is várható, hogy dobogós helyen végez, miután a tavalyi világbajnokságon ezüst-, az idei Eb-n pedig aranyérmet szerzett.

Rajtuk kívül bemutatkozik még az Olimpiai Uszodában Gyurta Gergely és Jakabos Zsuzsanna (400 vegyes), Szilágyi Liliána (100 pillangó), Bernek Péter és Kis Gergő (400 gyors), valamint a 200 méter mellen címvédő Gyurta Dániel is, aki gyengébb számában, 100 méter mellen szerepel. Döntőt férfi és női 400 vegyesen és férfi 400 gyorson rendeznek szombaton, illetve magyar idő szerint vasárnap hajnalban.

Gyurta Dániel a gyengébb számában kezd Forrás: MTI/Kovács Anikó

A cselgáncsozó Csernoviczki Éva négy éve, Londonban a magyar küldöttség első érmét szerezte, harmadik lett a 48 kilós súlycsoportban, és most is esélye van a jó eredményre. A párbajtőröző Szász Emese 2012-ben csalódottan távozott a brit fővárosból, miután már az első meccsén kikapott, most mindenképpen javítani szeretne. Az első ellenfele – a 16 közé jutásért – a 2013-as budapesti világbajnokság győztese, az észt Julija Beljajeva lesz.

Asztalitenisz, torna, evezősök és vízilabda

A sportlövőknél két aranyérmet is kiosztanak az első teljes versenynapon, magyar részről légpuskában Miskolczi Julianna, légpisztolyban pedig Tátrai Miklós áll lőállásba. Az asztaliteniszezőknél mindhárom magyar asztalhoz lép szombaton: Lovas Petra és Pattantyús Ádám az első fordulóban, Póta Georgina pedig a másodikban lesz érdekelt a Riocentro központ 3-as pavilonjában.

A pingpongosokhoz hasonlóan az evezősöknél is vízre száll a miniküldöttség mindhárom tagja: Pétervári-Molnár Bendegúz egypárban, a Simon Béla, Juhász Adrián duó pedig kormányos nélküli kettesben versenyez majd az előfutamban.

A Londonban lólengésben nyolcadik Hidvégi Vid – a riói játékok egyetlen magyar férfi tornásza – a selejtező második csoportjában mutatja be gyakorlatát, a Maria Lenk Uszodában pedig

egy igazi rangadóval kezdődik a férfi vízilabdatorna,

az A csoport 1. fordulójában a 2013-ban világbajnok magyar válogatott az aktuális vb- és Eb-címvédő szerbekkel csap össze.