Társoldalunk:

Csupa szép és jó dolog várja kajak-kenusainkat Rióban

2016.08.10. 21:23

Már két napja Rióban várja a válogatott első csoportjának érkezését Storcz Botond vezetőedző és Schmidt Gábor főtitkár, aki csapatvezetőként vesz részt az olimpián. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) különítménye találkozott Áder János köztársasági elnökkel is, aki sok sikert kívánt a hétfőn kezdődő gyorsasági kajak-kenu versenyekhez a magyaroknak.

"El ne kiabáljam, eddig minden rendben van itt Rióban" - idézte Schmidt Gábort az MKKSZ szerdai hírlevele. "Az egész csapat egy emeleten fog lakni, a szobákat éppen az előbb néztük át, és a hajók is rendben megérkeztek." Mint mondta: kedden nagyon szép idő volt, délelőtt sima volt a víz a pályán, szerdán azonban már nagyobb volt a szél, és az eső is esett. 

A Kozák, Szabó páros aranyeséllyel indul

Forrás: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

"A pálya környékén rendezett viszonyok várják a versenyzőket, szépek az öltözők, kulturált a konditerem is. A Magyar Olimpiai Bizottság a rendelkezésünkre bocsátott egy kisbuszt, a szállás és a pálya között azzal meg tudjuk oldani a közlekedést" - tette hozzá a főtitkár.

Schmidt Gábor elárulta: a szálloda halljában szerdán összefutottak Áder János köztársasági elnökkel, aki elmondta, hogy nagyon szorít a kajak-kenu válogatottnak is, és sok sikert kívánt az egész csapatnak.

Az olimpián szereplő kajak-kenu csapat első csoportja - többek között Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Dusev-Janics Natasa - magyar idő szerint este fél 9-kor érkezett meg Rióba.