Joó: Nem vészes, már hónapok óta fáj

Joó Abigél és Yalennis Castillo, női cselgáncs 78 kg, Rio 2016
Hungary's Abigel Joo (white) competes with Cuba's Yalennis Castillo during their women's -78kg judo contest repechage match of the Rio 2016 Olympic Games in Rio de Janeiro on August 11, 2016. / AFP PHOTO / Jack GUEZ
Vágólapra másolva!
Joó Abigél örült, amikor a japán cselgáncsvilágbajnokot sorsolták neki az olimpián, majd a vigaszági meccsén befáslizott ujjakkal küzdött. Egyszer hibázott, és abból már nem tudott visszajönni.
Vágólapra másolva!

"Miután eldobott, már nehéz dolgom volt, mert egy dobással ki lehet bekkelni a meccset - mondta Joó Abigél a kubai Castillo ellen elvesztett vigaszági dzsúdómeccséről. - Kapott ugyan egy intést utána, de sok időm már nem maradt, és annyira védekezett, olyan messze volt tőlem, hogy nem tudtam eldobni."

Az előző olimpián ötödik cselgáncsozó a kubai dobásáról elmondta, azt "nagyon nehéz kivédeni, ugyanis annak a lendületét használja ki, hogy én elfordulok.

Tehát próbáltam szembefordulni vele miután eldobott, de nem az enyém lett az akció, mert nem én kontrolláltam."

Forrás: AFP/Jack Guez

Pedig a meccs előtti edzői tanácsok közt szerepelt az is, hogy figyeljen erre a dobásra, a meccs közben pedig arra biztatta az edzője, Pánczél Gábor, hogy próbálja eldobni Castillót. Nem jött össze. Joó Abigél bekötött ujjakkal küzdött, de mint mondta, ez "nem vészes, ez már hónapok óta fáj. Kicsit érzékenyebb, ha ilyen megterhelés éri, de meccs közben nem annyira zavar."

Bár a meccsen a KSI versenyzője kezdeményezett többet, nem zavarja, hogy mégis kikapott, mert rengeteg ilyen meccs van, és az olimpián mindenki csak nyerni akar, ő is ezt tette a torna korábbi meccsein.

Forrás: AFP/Toshifumi Kitamura

A sorsolással nem volt elégedetlen, mi több, a vb-címvédő japán Umeki Maminak még örült is, mert "állítólag egyszer megvertem nemrég, és az edzőtáborban is dobtam rajta kettőt-hármat. Olimpián jó sorsolás nincs, csak nem rossz, és én nem panaszkodhatom."

Összességében már a kijutásnak is örült, mert a szabályváltoztatások után nem tudta, mire lesz képes, Rióban pedig többet ért el, mint a legtöbb magyar versenyző, így pozitívan gondol vissza az olimpiára.