Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Volt most katarzisterápiája? Megnézte újra a négy évvel ezelőtti olimpiai döntőjét?
A pszichológusom azt találta ki, hogy ne az olimpiai döntőt nézzük vissza, hanem a zászlóvivést. Pontosan azért, mert picit tartottam attól, nem vesz-e el sok energiát a verseny előtt, és tudok-e majd összpontosítani magára a versenyszámomra. Erre az volt a válaszunk, hogy ebből merítsünk erőt, mert ez egy fantasztikus dolog, hatalmas megtiszteltetés volt. És az, hogy visszanéztem a verseny előtti napon az erről készült videót, hatalmas löket, nagyon jó ösztönző erő volt.
Mit érzett a megnyitón?
Nagyon büszke és boldog voltam, hogy engem kértek fel, hogy a nemzeti lobogóval a csapat élén vonuljunk be a Maracana-stadionba. Természetesen a magyar zászlót bárhová vinni és megmutatni hatalmas büszkeség, ott tényleg éreztem, hogy egy egész nemzetet képviselek.
Mi lenne egy olyan asszónak a vége, amelyet a 2012-es aranyérmes és a mostani Szilágyi Áron vívna egymással?
Érdekes lenne, picit azért formálódott a kardvívás azóta. Talán most már jobban díjazzák az agresszívabb támadásokat, az attraktívabb vívást, a védekezőbb vívás háttérbe szorult. Tisztában voltam vele, hogy
az a vívás, amellyel Londonban nyerni tudtam, Rióban nem lesz elég,
mást kell nyújtanom. De jó taktikát tudtunk választani. Ha a mostani szabályok szerint vívna az akkori és a mostani Szilágyi Áron, akkor a mostani nyerne, de nekem az a vívás egy picit jobban tetszett.
Mi az oka annak, hogy a két olimpiai bajnoki cím között több világversenyen sem került dobogóra? Nem elfeledve persze, hogy 2015-ben Eb-aranyérmet nyert.
Az évközi versenyekre, az Európa- és világbajnokságokra menetből készültem. Megvannak az edzések, edzőtáborok, versenyek, de az olimpiai felkészülés mégiscsak más, ez az, amire négyévente készülök, ilyenkor szeretnék a legjobb formába kerülni. Nekem ez sikerült jól Londonban és most is.
Az édesanyja azt mondta, a bátyja miatt lett olyan szívós természetű. Egyetért ezzel?
Ha ő így látta, akkor biztosan így volt. A bátyám egy évvel idősebb nálam,
néha elég kemények tudtunk lenni egymással gyerekként, és ez engem is megkeményített.
Mindig mindenben le akartam győzni, ami nem volt könnyű, hiszen idősebb volt. De lehet, ez is formálta a sportolói és a versenyzői énemet.
Már gyerekként is karddal játszott?
Persze, mint minden gyerek, mi is fakardokkal próbáltunk vívogatni. Voltak ugye filmes élmények is a gyerekkoromból, Zorro, Három testőr, ilyesmi. Amikor kilencévesen lekerültem a vívóterembe, és megláttam, milyen fantasztikusan tudják ezt a kardot forgatni az akkori menő vívók, rögtön beleszerettem.
Mi lett volna, ha a kezdetekkor a párbajtőrből nem húzzák át a kardvívás felé?
Nem tudom, mi lett volna belőlem, ha akkor párbajtőrözni kezdek. Nagyon örülök, hogy Gerevich Györgyhöz, a nevelőedzőmhöz kerültem, fantasztikus mentor volt, megszerettette velem a kardvívást, és elkísért engem egészen 2008-ig, a pekingi olimpiáig. Nagyon sokat köszönhetek neki.
Mennyire határozta meg a karrierjét, hogy már 17 évesen világbajnok volt csapatban?
Az egy hihetetlen élmény volt. 17 évesen be tudtam kerülni a felnőtt csapatba, és rögtön vb-aranyat is nyertünk, ez határozta meg a felnőtt pályafutásomat. Ekkor robbantam be a mezőnybe, rá egy évre rögtön olimpiára utazhattam. Ezek a kezdeti sikerek és élmények folyamatos motivációt jelentettek és jelentenek most is.
Volt csapattársad, Nemcsik Zsolt mondta a londoni olimpia után, hogy az aranyérmed miatt háromszor annyi gyerek fog menni a vívócsarnokba. Így történt?
Érezhetően nőtt a létszám London után, ez mindig így van a sikeres olimpiák után. De én arra számítok, hogy nemcsak az én sikerem, hanem Szász Emese aranyérme miatt – és még hátra van a párbajtőrcsapat – gyerekseregek vonulnak majd a vívóterem felé. Fantasztikus lenne, ha ez így történne, nagy szüksége van a vívásnak a folyamatos utánpótlásra. Szerintem
azok a szülők, akik a vívóterembe viszik le a gyerekeiket, jó döntést hoznak.
