A kizárt magyar úszóváltó titkai

Holoda Péter; Bohus Richárd; Takács Krisztián; Kozma Dominik ARCKIFEJEZÉS előfutam grimaszol Közéleti személyiség foglalkozása olimpikon sportoló SZEMÉLY
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 7. Bohus Richárd, Kozma Dominik, Takács Krisztián és Holoda Péter (b-j) a 2016-os riói nyári olimpia 4X100 méteres gyorsváltó versenyszámának előfutama után a Rio de Janeiró-i Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 7-én. Országos csúcsot úszott a magyar gyorsváltó, de ez is csak a 12. időt jelentette, így nem jutottak be a döntőbe. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Megvédte az olimpiáról kizárt úszóváltók összeállítását Hargitay András szövetségi kapitány. A magyar csapat semmit nem veszített, sőt nyert a váltókkal, és még egy homályos szabályt is sikerült pontosítani. 
Vágólapra másolva!

Kisebb vihart kavart a riói olimpián a férfi 4x100-as és 4x200-as magyar gyorsváltó kizárása.

"Az olimpiára három szinttel lehet kijutni: vannak a döntőre esélyesek, az A szintesek és a B szintesek. Senki nem kapta ingyen, jutalomként a kiutazást, ezeket a nemzetközileg meghatározott szinteket meg kellett úszni" – vázolta az eset hátterét Hargitay kapitány.

Bohus Richárd, Kozma Dominik, Takács Krisztián és Holoda Péter a 4x100 méteres gyorsváltó tagjai Forrás: MTI/Kovács Tamás

Voltak olyan versenyzők, akik megúszták az A szintet, mégsem mehettek ki Rióba, mert már volt előttük két magyar versenyző. És volt nyolc B szintes versenyző, nekik a váltóban kellett indulniuk.

Mit nyert velük a magyar csapat?

"Az ő jelenlétük nagyon fontos, mert így 37 fős lett a magyar csapat, márpedig egy bizonyos létszám felett kétversenyzőnként jár egy segítő, aki általában az edző – magyarázta Hargitay. –

de ez azt is jelenti, hogy ezeket a helyeket több embernek meg kellett szereznie. Tudtuk, hogy a váltóval nem nyerünk olimpiát, de azzal a nyolc versenyzővel jöhetett négy segítő. Például Kenderesi Tamás (aki 200 pillangón bronzérmet szerzett) edzője így tudott kijönni, és nem mindegy, hogy egy ilyen versenyző mellett van-e edző, vagy a saját edzője van-e. Az pedig fel sem merül, hogy például Shane (Tusup, Hosszú edzője-férje) mással is foglalkozzon, mint Hosszúval."

Mindez szép, de miért nem versenyezhetett Rióban a 4x100-as váltó?

A B szinteseket legalább az előfutamokban indítani kellett volna a szabályok szerint, ám a magyar csapatnak az edzők számítása szerint nem lett volna esélye döntőbe kerülni a B szintesekkel.

Balog Gábor, Gyurta Dániel, Pulai Bence és Bohus Richárd, a 4x100 méteres vegyesváltó tagjai Forrás: MTI/Kovács Tamás

"Egyértelmű, hogy a csak váltóba nevezhető versenyzők szerepeltetése a nagy országok érdeke, ahol a klasszisok mellett még rengeteg erős úszó is van, akik délelőtt behúzzák a döntőbe a csapatot, ahová már délután a legjobbak állnak ki" - magyarázta Hargitay.

A magyar koncepció az volt, hogy ha a csapat bejut a döntőbe, majd ott úsznak a B szintesek, mert azzal már "az égvilágon semmit nem veszítünk" – közben persze benne volt a pakliban, hogy ha a váltó délelőtt nem jut döntőbe, kizárják, mert nem úsztak a B szintesek.

Nem kaptak értesítést

"A szabály teljesen egyértelműen fogalmaz: a B szinteseknek úszniuk kell vagy délelőtt, vagy délután, mert ha nem úsznak, kizárják a váltót. Na de nem kerültünk döntőbe" – emlékezett Hargitay, aki két nap után még mindig nem tudta, hogy kizárták a váltót.

"Csak a verseny utáni harmadik napon, a nevezések leadásakor szóltak, hogy nem úsztak a B szintes versenyzőink, és ha nem fognak úszni, kizárják majd a váltót.

Erre az volt a válasz, hogy that's your problem. De hivatalos értesítést még mindig nem kaptunk, a kizárást csak egy eredménylistából vettük észre."

Hargitay András Forrás: MTI/Kovács Anikó

Ezt az eljárást több szempontból is problémásnak találta a magyar csapat, elsősorban nem tudták, mikortól számít az óvás benyújtására rendelkezésre álló fél óra, másrészt ott helyben nem volt náluk a szükséges formanyomtatvány, ezért csak e-mailben küldtek egy értesítést, úgy viszont az óvás költségét nem tudták befizetni.

Majd úsznak rekordot máskor

"Ebben a kérdésben joghézagok vannak. Számunkra semmit nem jelent, hogy az egyik váltót a 16., a másikat a 12. helyről kizárták, mert ez nem jár ponttal. Egyetlen fájó pont van, hogy a 4x100-as gyorsváltó országos csúcsa (3:15.21 perc) nem lesz érvényes. De majd úsznak rekordot legközelebb."

"Bennünket a jószándék vezérelt, ezzel együtt, ha a második alkalommal szólnak, hogy a 4x100-as váltót már kizárták, akkor nem ismételjük meg ugyanezt.

Nem érzem hibának, ami történt, teljesen szabályszerűen jártunk el,

a magyar csapat nem vesztett semmit, csak nyert, mert kijöttek fiatalok, akik tanulni tudtak, és kijöttek edzők, gyúrók, akik a csapat érdekeit szolgálták."

Járulékos előny, hogy a kérdéses szabályt azóta pontosította a nemzetközi szövetség, mert valóban nem fogalmazott egyértelműen.