Magyarok vagyunk, tudunk gólokat dobni

Tóth Ildikó, női vízilabda, Magyarország - Ausztrália, Rio 2016
Rio de Janeiro, 2016. augusztus 15. Tóth Ildikó (kékben), valamint az ausztrál Zoe Arancini (b) és Nicola Zagame a Rio de Janeiró-i nyári olimpia női vízilabdatornájának negyeddöntőjében játszott Magyarország - Ausztrália mérkőzésen az Olimpiai Uszodában 2016. augusztus 15-én. MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A védekezést kellett rendbe kapnia a női pólósoknak, hogy visszajöjjenek 1-5-ről Ausztrália ellen az olimpián. A büntetőknél már kétségük sem volt, hogy továbbjutnak.
Vágólapra másolva!

A negatív mérleggel lehozott csoportkör után hétfőn már a negyeddöntőben találta magát a női pólóválogatott, amely Eb-címvédőként Ausztráliával került szembe. A kezdésbe belealudt a magyar csapat, a második negyed közepén 5-1-re vezetett Ausztrália.

"Úgy tűnt? - kérdezett vissza Tóth Ildikó, amikor azt firtattuk, szándékosan altattak-e. - Nem, nagyon felkészültünk, és bár az elején a védekezésünk nem volt a topon, a végére rendeztük, így sikerült ikszre hozni a meccset. Ez volt a kulcs,

tehát csak össze kellett szedni a védelmet, és ezt az ausztrálok nem bírták el."

Mi ne tudnánk gólt dobni? A labdával Tóth Ildikó. Forrás: MTI/Illyés Tibor

Valóban, az ausztrálok fokozatosan egyre idegesebbek lettek, majd a harmadik negyedben, 6-6-nál már a magyarok támadhattak a vezetésért. Ez ugyan nem jött össze, de az ellenfél egyre idegesebb lett.

Jó húzás volt a csere

Közben a kezdőkapus, Gangl Edina maga kért cserét, a helyére beálló Kasó Orsolya pedig "remekelt, a végén még ötöst is tudott védeni, igazi csapatmunka volt" - folytatta az Újpest pólósa.

Végül 8-8-as meccs után ötméteresekkel 5-4-re győzött a magyar válogatott, amely a legutóbbi három egymás elleni meccsen kikapott az ausztráloktól,

Bíró Attila szövetségi kapitány is bízott abban, hogy Peking és London, avagy két elveszített büntetőpárbaj után most már egyszerűen nem veszíthet a csapat. Bujka Barbarát ismét megdicsérte

("világklasszis"),

de ezúttal kiemelte, hogy védekezésben is nagyon jól játszott.

Kasó Orsolya beállt és fogott, mint a festék Forrás: AFP/Gabriel Bouys

Következik az elődöntő az Egyesült Államokkal.

- mondta Bíró. - Megvan a fejemben a taktika, de kell egy felszabadultabb játék is, mert nem lehet 0-3-as meg 1-5-ös periódust produkálni, vagyis egy rossz kezdés ellenük már nem fér bele."

De addig még van két nap, és ahogy Tóth Ildikó imponáló magabiztossággal kijelentette: "ma még megéljük a mát, örülünk, és készülünk a következőre, mert amiért jöttünk, azt elvihetjük, már csak két mérkőzés választ el bennünket ettől."