Ritkán látni ilyen hatalmas esést az atlétikapályán

Jacob Araptany, 3000 akadály, atlétika, Rio 2016, olimpia
Igen, az akadály alig várja, hogy találkozzunk a pályán (Jacob Araptany az idei olimpián)
Vágólapra másolva!
Nagyon fájdalmasan ért véget Jacob Araptany számára a riói olimpia 3000 méteres akadályfutó száma.
Vágólapra másolva!

Az ugandai sportoló idei legjobb eredményével, 8:21.53 perccel kvalifikálta magát a fináléra, ahol ezzel a teljesítménnyel a 6. helyen zárt volna.

A döntőben azonban szörnyű balesetet szenvedett, a harmadik helyen futva az egyik gát előtt megcsúszott a lába, és az akadályt az arcával lefejelve alatta csúszott át – csoda, hogy a mögötte lépők nem taposták meg.

Ugyan talpra állt, de a versenyt nem tudta folytatni, így elszálltak érmes reményei.

Jacob Araptany óriási esése Forrás: NBC

A győzelmet a kenyai Conseslus Kipruto szerezte meg az amerikai Evan Jager előtt. A harmadik helyen a kétszeres olimpiai bajnok Ezekiel Kemboi ért célba, de később diszkvalifikálták, mert a vizesároknál elhagyta a pályát. A döntés következtében a francia Mahiedine Mekhissi került a harmadik helyre.