Társoldalunk:

Kozák: A statisztikákat meghagyom nektek

2016.08.18. 17:04

Horror volt Kozák Danuta első riói futama, azóta viszont már a második aranyát nyerte, csütörtökön K-1 500 méteren. Remek statisztikái vannak, melyek hallatán felkiáltott: Jeee!

Kozák Danuta több mint egy hajóval, majdnem két másodperccel nyerte a K-1 500-as döntőt, erre maga sem készült, helyette „arra készültem, hogy az utolsó centiig kell majd küzdeni, mint a párosban, szerintem az a normális, ha az ember kihajtja magát”. 

„Nem foglalkoztam mással, csak a saját futamommal. 

Kétszáznál érzékeltem, hogy valószínűleg elöl vagyok, 

de azt nem láttam igazából, hol tart a kettes pályán Liz (az új-zélandi Lisa Carrington)” – mondta még a futamról. 

Ilyen előfordul

A K-2 500 előtti gyomorrontásáról azt mondta, „az első futam utána horror volt, visszagondolva olyan, mintha álmodtam volna az egészet. De azóta napról napra egyre jobban vagyok, és megcsináltam, amit gyakoroltunk, itt voltam maximális erővel, szívvel, lélekkel.” 

„Jeee” – Kozák Danuta

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Storcz Botond szövetségi kapitány Kozák betegségéről azt mondta, ilyen előfordul, annak ellenére, hogy „minden lehetségeset megtettünk, hogy ne történjen meg. Csak átsütött salátát evett, aki evett, figyeltünk a vízre, a higiéniára, mindenre. Ráadásul voltak itt korábban tesztversenyek, amikor rendben elpróbáltunk mindent. Danát azóta gyógyszeres kezeléssel rendbe hoztuk, a többit pedig látják.”

Legenda

Kozák igazi legendák magasságába emelkedett, például 

ő most az egyetlen magyar négyszeres olimpiai bajnok kajakos. 

„Tudom, a sajtósok már összefoglalták nekem” – nevetett, majd amikor azt is elárulták neki, hogy övé a 175. magyar olimpiai arany, és az 500. magyar érem, hirtelen annyit mondott: 

Jeee!” 

Megvan a negyedik

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Aztán kibökte: „A statisztikákat rátok bízom, én a pályán szeretnék teljesíteni. 

A négy aranyérmemnek tíz év múlva lesz igazán értéke, amikor majd arra kell buzdítani a fiatalságot, hogy gyerünk, kövessetek!” 

A többiek

A nagy ellenfél Lisa Carrington csak a harmadik helyen zárt Kozák mögött, a szerb színekben indult Ruzicic-Benedek Dalma pedig a hetedik helyen ért célba. 

Ő szövevényes óvási ügy után jutott döntőbe, így már a részvételtől is rendkívül boldog volt. Kozák éremátadását magyar újságírók gyűrűjéből nézte, lelkendezett, hogy „mennyire gyönyörű ez a lágyabb magyar himnusz”, majd elárulta, hogy szerinte Kozák még nyer egy aranyat a K-4 tagjaként is, 500 méteren. Az olimpia utolsó női kajak-kenus számának előfutamait pénteken, a döntőjét szombaton 14.32-kor tartják.