Vágólapra másolva!
New Yorkban Anatolij Karpov négyjátszmás rapid mérkőzésen 2,5-1,5-re legyőzte Garri Kaszparovot. Az első nap után 1-1-re állt az összecsapásuk, mindketten sötéttel nyertek. A harmadik játszmában Karpov világossal a korai vezércsere ellenére szépen túljátszotta a passzívan védekező Kaszparovot. A negyedik partiban a sötéttel kiharcolt a döntetlen az 51 éves ex-világbajnok számára a mérkőzés megnyerését jelentette. Kaszparov január 22. és február 2. között New Yorkban játssza a Deep Junior számítógépes program elleni hatjátszmás páros mérkőzését.

New Yorkban, a bledi sakkolimpián ragyogó formában játszó Garri Kaszparov meglepetésre elvesztette a négyjátszmás páros mérkőzését Anatolij Karpovval szemben. Kaszparov presztízsvereséget szenvedett örök riválisától, aki kevesebbet hibázott 12 évvel fiatalabb ellenfelénél. Kaszparovot kedvenc Grünfeld védelme cserbenhagyta, már az első partiban is "rezgett a léc", csak Karpov időzavarának és sorozatos hibáinak köszönhette a győzelmét. A félig-meddig ajándékba adott pontot a második partiban hihetetlen körülmények között adta vissza, sima nyert állást rontott el sakkvaksággal vesztésre.

A harmadik játszma megnyitása meglepte a szakembereket, nem szoktuk meg, hogy Kaszparov menekül a küzdelem elől. A korai vezércsere Karpov malmára hajtotta a vizet, a pozíciós játék királya fokozatosan növelte előnyét a túlzottan passzívan védekező Kaszparovval szemben. A hetedik sorra behatolt világos bástya, a dupla sötét "b" gyalogok megpecsételte a sakkozás 13. világbajnokának a sorsát. A negyedik játszmában világossal nem tudott egyenlíteni. Karpov a prágai Eurotel tornán és a korzikai rapid versenyen is az orosz huszárjátékban érzékeny vereséget szenvedett Anandtól, de ezúttal az orosz huszárjáték nyerő fegyvernek bizonyult.

A FIDE elnöke, Kirszan Iljumzsinov pénteken Moszkvában bejelentette, hogy a Nemzetközi Sakkszövetség és a Számítógépes Játékok Szövetsége (ICGA) szervezésében New Yorkban játsszák le az elhalasztott Kaszparov-Deep Junior hatjátszmás páros mérkőzést. A klasszikus időbeosztás szerint vívják a hat partit, az elsőre január 23-án kerül sor, majd kétnaponta viaskodik a világranglistát vezető ex-világbajnok az egyik legerősebb számítógépes programmal. Az utolsó partit február 2-án játsszák. A díjalap 1 millió dollár, ebből Kaszparov 500 ezer dollárt kap honoráriumként, a győztes 300 ezer dollárral gazdagodik, a vesztes 200 ezerrel, illetve döntetlen esetén osztják a díjat. Az Einstein csoport világbajnoka, Vlagyimir Kramnyik októberben a Deep Fritz ellen sakkozott, a nyolcjátszmás meccs 4-4-re végződött.

Anatolij Karpov (orosz, 2688) - Garri Kaszparov (orosz, 2838) 2,5 - 1,5 ( 0 - 1, 1 - 0, 1 - 0, döntetlen)

Karpov (2688) - Kaszparov (2838)
Grünfeld védelem

1. d4 Hf6 2. c4 g6 3. Hc3 d5 4. Hf3 Fg7 5. Ff4 dxc4 6. Bc1 0-0 7. e3 Hbd7

A páros mérkőzés első játszmájában Kaszparov 7. ... Fe6 8. Hg5 Fg4-gyel folytatta. Tavaly Kaszparov az Eurotel Trófea keretében megmérkőzött a cseh válogatottal. Babula ellen a főváltozatot, 8. ... Fd5 9. e4 h6 10. exd5 hxg5 11. Fxg5 után 11. ... b5 12. Vf3 c6 újítást játszotta meg. Babula egy darabig jól állta a sarat: 13. dxc6 Vxd4 14. Fe2 a6 15. 0-0 Vc5 16. Fe3 Vxc6 17. a4! e6 18. axb5 axb5 19. Hxb5 Ba2 20. Vxc6 Hxc6 21. Fc5 Bb8 22. Fxc4 Bxb2 23. Fd6 Bb6 24. Hc3 Ha5 25. Ha4 Fh6 26. f4?!-gyel hibázott és 26. ... Bxg2+! 27. Kxg2 Bxd6 28. Fb5 Hb3 29. Bc6 Bd8 30. f5 gxf5 31. Bxf5 Hg4!? után a kellemetlen állásban helyzetét időzavar is nehezítette, Kaszparov huszárjai megkeserítették az életét, végül vesztett. A FIDE moszkvai rapid Grand Prix tornáján a Drejev-Szutovszkij partiban a fővonalon haladt a küzdelem, s a két nagy elméleti tudós nagy csatát vívott: 11. ... Hxd5 12. Fxc4 Hb6 13. Fb3 Hc6 14. d5 Hd4 15. 0-0 Vd7 16. Be1 Bfe8 17. Fe3 Hxb3 18. Vxb3 Fxc3 19. Bxc3 Vxd5 20. c4 Vc6 21. Fd4 Bad8 22. Fa1 f6 23. Bc3 Vc5 24. Bg3 Bd2 25. Vf3 Kf7 26. Bg4 Bxa2 27. Fd4 Vh5 28. h3 c5 29. Fxf6!? Vf5 30. Bf4 exf6 31. Bxe8 Vb1+ 32. Kh2 Kxe8 33. Vxb7 Vd3 után a partinak 34. Be4+ Kd8 35. Ve7+ Kc8 36. Be6 Kb8 37. Ve8+ Hc8 38. Vb5+ után remivel kellett volna végződnie. Kölcsönös rontások végül világos győzelméhez vezettek. A játszmák jól szemléltetik, hogy sötétnek korántsem egyszerű az élete a változatban, a meglepő, hogy Kaszparov megismételte a védelmet, s sok okosat nem talált ki. A korai vezércsere inkább Karpov stílusának megfelelő álláshoz vezetett, s pozíciós csatában az 51 éves ex-világbajnok nehezebben kerül időzavarba, becsukott szemmel is tudja, hogy a figuráknak hol a helyük. Kaszparov ebben az évben egyetlen versenyén sem játszott Grünfeld-védelmet, többször is kacérkodott a szláv védelemmel.

8. Fxc4 c5 9. dxc5 Hxc5 10. 0-0 Fe6 11. Fxe6 Hxe6 12. Fe5 Vxd1 13. Bfxd1 Bfd8 14. Kf1 Hd7 15. Fxg7 Kxg7 16. Hd5 Hb6 17. Hxb6 axb6 18. a3 Bxd1+ 19. Bxd1 Bc8 20. Ke2 Kf6 21. He1 Bc4

22. Bd7

Világos jobban áll, bástyája a hetedik soron kellemetlenkedik, a kettős b gyalogok védelemre szorulnak.

22. ... Hc5 23. Bc7 b5 24. f3 e5 25. b4 Ha4 26. Bxb7 Bc6

Kaszparov a passzív védekezést részesíti előnyben, 26. ... Hc3+ 27. Kd3 Bc6 28. e4 h6 29. Hc2 Hb1 30. He3 Hxa3 31. Hg4+ Ke6 32. Hxh6 Bd6+ 33. Ke2 Hc4 több esélyt adott a menekülésre.

27. e4 Ke6 28. h4 h5 29. Hd3 Bc2+ 30. Ke3 f5 31. g3 fxe4 32. fxe4 Bg2 33. Bxb5 Bxg3+ 34. Kd2 Bg2+ 35. Ke1 Hc3

36. Bb6+

Még egyszerűbben nyert volna 36. Bc5 Hb1 37. Bxe5+ Kf6 38. Ba5

36. ... Ke7 37. Hxe5 Be2+ 38. Kf1 Bxe4 39. Hxg6+ Kf7 40. Kf2 Hd5 41. Bc6 Hxb4 42. axb4 Bxb4 43. He5+ Kg7 44. Bc4 Bb5 45. Hd3 Kf6 46. Bc5 és sötét feladta

Kaszparov (2838) - Karpov (2688)
Orosz huszárjáték

1. e4 e5 2. Hf3 Hf6 3. Hxe5 d6 4. Hf3 Hxe4 5. d4 d5 6. Fd3 Hc6 7. 0-0 Fe7 8. c4 Hb4 9. Fe2 0-0 10. Hc3 Ff5 11. a3 Hxc3 12. bxc3 Hc6 13. cxd5

A prágai Eurotel rapid torna döntőjének első partijában Anand 13. Be1 Be8 14. Ff4 dxc4 15. Fxc4 Fd6 16. Bxe8+ Vxe8 17. Hg5 Fg6 18. Fxd6 cxd6 19. h4! után kezdeményezéshez jutott. A november elején játszott korzikai rapid verseny döntőjét is Anand és Karpov vívta. Az orosz ex-világbajnok győzelemmel kezdett, de a második, orosz huszárjáték partit elbukta, s a rájátszásban már nem játszotta meg többször, Anand végül 4-2-re győzött.

13. ... Vxd5 14. Be1 Bfe8 15. Ff4 Fd6

A páros mérkőzés második partijában Karpov a divatos 15. ... Bac8 folytatást játszotta meg

16. c4 Ve4 17. Fe3 Bad8 18. Ba2 Fg6 19. Vc1 Ha5

Lépéscserékkel, egy pici eltéréssel az 1992-ben, Moszkvában játszott Kamszky-Juszupov partihoz érkeztünk. Az említett partiban azonban sötétnek b6 lépése volt Bfe8 helyett. Karpov megspórolhatta a b6 lépést.

c5 Fe7 21. Fb5 Vd5! 22. Bae2 c6 23. Fg5 cxb5 24. Fxe7 Bc8 25. Be5 Vd7 26. Fd6 f6 27. Bxe8+ Bxe8 28. Bxe8+ és döntetlen. Kaszparov maga ajánlotta a békekötést, 28. ... Fxe8-ra teljes kiegyenlítése van sötétnek. A remivel Karpov nagy meglepetésre megnyerte a meccset!

Verőci Zsuzsa