Miskolcon szerda délután a City Hotelben tartották meg Lékó Péter és Michael Adams rapid párosmérkőzésének a sajtótájékoztatóját, majd este a Városháza dísztermében következett a viadal nyitóünnepsége és a sorsolás. A két világklasszis köszönetét fejezte ki a városnak, a szponzoroknak, a szervezőknek a mérkőzés megrendezéséért. Mindketten jól felkészültek a csatára, és küzdelmes, tartalmas játszmákat ígértek.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0505/20050530lekoplaka.jpg)
Forrás: [origo]A verseny plakátja
Az esztendő legjelentősebb honi sakkversenye előtt Michael Adams és Lékó Péter találkozott a sajtó képviselőivel. A két nagymester pályafutásának legfontosabb eredményeit e sorok írója, a párosmérkőzés bírója ismertette, majd a versenyigazgató, Szabó István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Sakkszövetség elnöke a mérkőzés létrejöttéről tájékoztatta a szép számban megjelent újságírókat.
Adams és Lékó sem titkolta, hogy győzni jött Miskolcra. Korábbi eredményeik alapján kettőjük egymás elleni mérlege minimálisan az angol nagymesternek kedvezőbb, de Adams utoljára 1999-ben tudott nyerni Péter ellen. A mérkőzés nagyon jól illeszkedik versenyprogramjukba. Az idei esztendőben az argentínai világbajnokság a legfontosabb versenyük, változatok kipróbálására, a tesztelésre kiválóan alkalmas a gyorsított játéktempó is. Lékó külön kiemelte, hogy naponta két partit játszanak, világossal és sötéttel is összecsapnak egymással, és ez korántsem egyszerű feladat, mindkét játszmára a délelőtt folyamán készülni kell.
A csütörtökön kezdődő mérkőzést a T-Mobile wap portálján is követni lehet majd, és valamennyi neves honlap élőben közvetíti a Miskolcról, a www.lekoadams.info oldalról nyert információkat, a partikat. A párosmérkőzés során árverésre kerül a párharc sakktáblája és sakkórája, amelynek kikiáltási ára 180 ezer forint, és a vasárnapi nyolcadik játszma kezdetéig lehet majd licitálni a meccs honlapján. A licit állása folyamatosan követhető a T-Mobile wap oldalain, és a mérkőzés honlapján is.
Az árverésen befolyt összeget a rendezők a Magyar Köztársaság Sakk Diákolimpia döntőjének megrenedezésére és támogatására, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ifjúsági sakkozás támogatására fordítják. A párharc győztese Miskolc Város Nagydíját veheti át, a legjobb partira a Develor Rt. ajánlott fel különdíjat.
Verőci Zsuzsa
[origo]
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?