Vágólapra másolva!
A Pakson zajló Marx György emlékverseny hetedik fordulójában Viktor Korcsnoj legyőzte Ács Pétert, és félpontos előnnyel vezet. A veterán nagymester nehéz pillanatokat élt át a megnyitásban elkövetett pontatlansága miatt, de sikerült rendezni sorait. Ács idővarba került, és a végjátékban nem talált mentséget. Gyors remivel végződött a másik két parti, Berkes Ferenc már a 17. lépésben kínálta a békekötést, Almási Zoltán nem kockáztatott. Csak néggyel tett több lépést Krishnan Sasikiran és Emil Szutovszkij.

A viadal doyenje, a 74 éves Viktor Korcsnoj sem érti, hogy mivel érdemelte ki Fortuna ilyen nagymértékű támogatását. A címvédő a spanyol megnyitás nyílt változatának egyik bonyolult elágazásában húzott egy pontatlant, és Ács Péter jelentős fölényt ért el. Egyetemi tanulmányai miatt jóval kevesebbet sakkozó paksi nagymester a kínálkozó lehetőségek között nehezen választott, kevesellte az előnyt.

Az elemzésben Korcsnoj több folytatásban is világos döntő fölényét mutatta ki. Ács elhibázott vezércseréje után Korcsnoj "összedrótozta" állását, Péter bizonytalankodott, sötét fokozatosan erősítette pozícióját. A négybástyás végjáték már Korcsnoj győzelmét ígérte, és a veterán sakkozó nem hibázott, immár negyedik győzelmét ünnepelhette nagyon boldog feleségével. Petra asszony szinte az egész játszmát nagy figyelemmel követi, közben keresztrejtvényt fejt, de fél szemmel mindig Viktor pozícióját szemléli. A felkészüléskor a partikra ő gyűjti ki a sakklegendának az anyagokat, tökéletes párost alkotnak.

Elmaradt a magyar rangadón a remélt nagy küzdelem. A láthatóan túljátszott Berkes Ferenc már a 17. lépésben kínálta a döntetlent Almsi Zoltánnak. Tovább tartott a Krishnan Sasikiran- Emil Szutovszkij játszma elemzése, mint maga a parti. Az izraeli nagymester sötéttel kényelmes kiegyenlítést ért el, de gondolkodási ideje erősen megfogyatkozott, ezért a békés megoldást választotta.