Itt megnézheti!
Közel három hétig figyeltük a San Luisból érkező híreket, az internetes élő közvetítés segítségével a sakkrajongók öt kontinensen követhették a játszmákat, elemezhettek, vitatkozhattak, drukkolhattak. A Nemzetközi Sakkszövetség vezérkara ezúttal jót húzott, a sakkvilág nyolc szuperklasszisának kétfordulós világbajnoksága nagy siker volt. Megalkuvás nélküli küzdelmek, érdekes megnyitáselméleti párbajok, remek támadások, tanulságos végjátékok, drámai fordulatok is jellemezték a viadalt, és az új világbajnok, a bolgár Veszelin Topalov sikere teljesen megérdemelt.
Topalov bámulatos rajtja bénítóan hatott a riválisok játékára. Nagyot hibázott az első számú esélyesnek tartott Viswanathan Anand, a harmadik forduló után mindössze fél pontja volt Garri Kaszparov által is esélyesnek tartott Lékó Péternek. A bolgár klasszis ötös nyerősorozattal kétpontos előnyre tett szert, s a második félidőben hetes remisorozat is a világbajnoki címét jelentette. Megőrizte veretlenségét, az első játéknapon volt csak nagy bajban, igaz Lékó elleni megmenekülése az egész verseny menetére rányomta bélyegét.
A világbajnokság esélyeinek latolgatása közepette senkinek nem jutott eszébe, hogy nagymesterünk nem lesz az első négyben sem, ami a következő világbajnoki ciklusra már világbajnok-jelöltséget biztosított volna számára. Kiismerhető megnyitási repertoárja ezúttal kevés gondot okozott ellenfeleinek, ellenben Péter rendszeresen időzavarba került, s a váratlan botlások rendkívül görcsössé tették játékát. Az utolsó fordulóban már felszabadultan sakkozott, meg is lett az eredménye, az immár exvilágbajnok Rusztam Kaszimdzsanovot jól elpáholta. Négyet nem lehet veszteni egy ilyen tornán.
Polgár Judit elutazásakor adott interjújában az első három hely egyikének megszerzését tűzte ki célul. A verseny közben azonban rá kellett jönnie, hogy nem számított erre a gyilkos tempóra. Fölöslegesen kockáztatott, nem volt türelme kivárni az igazi esélyt. Kaszimdzsanov ellen aratta egyetlen győzelmét, variban verte az üzbég nagymestert, hat vereséget szenvedett. A San Luis-i viadal nagyon sok tanulsággal szolgált, ezeket gyorsan fel kell dolgozni, és készülni a májusi, torinói sakkolimpiára.
Alighanem csalódott Viswanathan Anand is. Az indiai exvilágbajnok korán megbotlott, Kaszimdzsanov elleni "harakirije", a 20...Hc4?? lépés tálcán kínálta Topalovnak a nagy lehetőséget. A második félidőben azonban a rutinos nagymester összeszedte magát, és elcsípte a második helyet. Peter Szvidler nagyon taktikusan versenyzett, kerülte a látványos kalandokat, Topalov elleni vesztése sorsdöntő volt. Alekszandr Morozevics felkészültségéről Kaszparov lesújtó kritikát fogalmazott meg, de az orosz nagymester mindig képes váratlan bravúrokra. Anand elleni partija az egyik legjobb volt a tornán, rossz kezdés után az égiek is oltalmába vették, hihetetlenül nagy mázlija volt egyes játszmákban...
A sakkhoz értők aligha értették Kaszimdzsanov optimizmusát, hogy címvédésben reménykedett. Inkább úgy értékelik, hogy az üzbég nagymester várakozáson felül szerepelt. Michael Adams egyedül maradt nyeretlen, hiányzott az átütő erő a játékából. A világbajnokságon az 56 játszmából 24 fejeződött be döntéssel, a hajrában csökkent az eldőlt partik száma. Folytatódik a tendencia, 50 partiban 1.e4-gyel nyitottak a nagymesterek, 15 világos nyerés és 28 döntetlen mellett hétszer győzött a sötét bábukat vezető nagymester.
Az utolsó forduló eredményei:
Topalov (bolgár, 2788) - Polgár Judit (2735) döntetlen (Vezérindiai védelem, 18)
Szvidler (orosz, 2738) - Anand (indiai, 2788) döntetlen (Orosz huszárjáték, 19)
Morozevics (orosz, 2707) - Adams (angol, 2719) döntetlen (Spanyol megnyitás, 54)
Lékó Péter (2763) - Kaszimdzsanov (üzbég, 2670) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 48)
A világbajnokság végeredménye:
világbajnok: Veszelin Topalov (bolgár) 10 pont
2. Viswanathan Anand (indiai) 8,5
3. Peter Szvidler (orosz) 8,5
4. Alekszandr Morozevics 7
5. Lékó Péter (magyar) 6,5
6. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég) 5,5
7. Michael Adams (angol) 5,5
8. Polgár Judit (magyar) 4,5
A verseny táblázata:
| 1. | Lékó Péter | 2763 | = | 0 | 1 |
= |
1 |
= |
0 | 0 |
= |
= |
0 |
= |
1 |
= |
|||
| 2. | Morozevics | 2707 | = | 0 | = | 1 |
= |
= | 0 | 1 | 0 | = |
= |
= |
1 |
= |
|||
| 3. | Szvidler | 2738 | 1 | 1 | 1 | = | = | = | 0 | = |
1 |
= |
= |
= |
= |
= | |||
| 4. | Polgár Judit | 2735 | 0 | = | 0 | 0 | = | 1 | 0 |
= |
= |
= |
0 | = | 0 |
= |
|||
| 5. | Anand | 2788 | = | 0 | = | 1 | 1 | 0 | = | 1 | = |
= |
1 | = | 1 | = | |||
| 6. | Adams | 2719 | 0 |
= |
= | = | 0 | = | 0 |
= |
= |
= |
= |
= |
= |
= |
|||
| 7. | Kaszimdzsanov | 2670 |
= |
= |
= | 0 | 1 | = | 0 | 0 |
0 |
= |
1 | 0 | = |
= |
|||
| 8. | Topalov | 2788 | 1 | 1 | 1 | 1 | = |
1 |
1 |
= |
= |
= |
= |
= |
= |
= |
|
Az Élő-pontszámok változása:
Topalov + 18,8, Anand + 3,8, Szvidler + 15, Morozevics + 7, Lékó Péter - 10,6, Kaszimdzsanov + 0,4, Adams - 10,8, Polgár Judit - 23,6 pont.
A performance-teljesítmények:
Topalov 2890, Anand 2807, Szvidler 2814, Morozevics 2743, Lékó Péter 2711, Kaszimdzsanov 2672, Adams 2666, Polgár Judit 2610 pont.
A nagymesterekre most pihenő vár, a Wijk aan Zee-i hagyományos szuperversenyen találkoznak ismét. A Corus 2006 torna meghívott résztvevői az október 1-től érvényes Élő-pontszámok sorrendjében: Viswanathan Anand (indiai, 2788, 2), Veszelin Topalov (bolgár, 2782, 3), Lékó Péter (2751, 4), Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2748, 5), Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2739, 7), Etienne Bacrot (francia, 2725, 9), Levon Aronyian (örmény, 2724, 10), Michael Adams (angol, 2718, 12), Borisz Gelfand (izraeli, 2717, 13), Szergej Tivjakov (holland, 2700, 20), Ivan Szokolov (holland, 2696, 21), Gata Kamszky (amerikai, 2690, 23), Szergej Krajakin (ukrán, 2658, 44), Loek Van Wely (holland, 2648, 55)
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.