Vágólapra másolva!
A kalmük fővárosban zajló sakkvilágbajnoki döntő két résztvevője a jövőben nem használhatja a saját pihenőszobájában levő mellékhelyiséget, azt lezárják, ehelyett Veszelin Topalovnak és Vlagyimir Kramnyiknak egy közös vécén kell osztoznia.

A nem éppen szokványos döntést a bolgár és az orosz nagymester "szükségügyében" a nemzetközi szövetség (FIDE) fellebbviteli bizottsága hozta azt követően, hogy Topalov menedzsere hivatalosan tiltakozott a párosmérkőzés zsűrijénél felpanaszolva, hogy Kramnyik a partik során túl sokszor keresi fel a mellékhelyiséget.

Silvio Danailov sérelmezte, hogy az orosz játékos az egyes mérkőzések közben - a színhelyet gyakorlatilag minden egyes lépése után elhagyva - több mint ötvenszer ment ki az illemhelyre. Ez az egyetlen terület, ahol nincsenek videokamerák felszerelve. Danailov a probléma megoldását kérte, ellenkező esetben a bolgár delegáció elutazását helyezte kilátásba.

A Kalmük Autonóm Köztársaság fővárosában zajló címegyesítő, 12 játszmás világbajnoki döntő első két összecsapását Kramnyik nyerte, majd két döntetlen következett, így a párosmérkőzés pénteki folytatása előtt Kramnyik 3-1-re vezet.