Vágólapra másolva!
Szegeden, a Novotel Hotelben megkezdődött a IV. Szeged Kupa, a 26. Mitropa Kupa. A férfiak mezőnyében válogatottunk címvédőként szerepel, a nők viadalán először játszanak sakkozónőink. Visszalépések miatt négy csapatunk is indulhatott, a szlovén együttes nyerte a két korábbi versenyt. Kellemetlen meglepetéssel kezdődött a kilencfordulós torna, férfi csapatunk 2,5-1,5-re kikapott a horvátoktól. Remekeltek az olszok. Legjobb női gárdánk könnyedén nyerte meg a testvérháborút,  "B" csapatunk is kettős győzelemmel rajtolt.

A Magyar Sakkszövetség és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata május 7. és 16. között 10 ország válogatottjának részvételével rendezi meg a 26. Mitropa Kupát, amely egyúttal a IV. Szeged Kupa.

A Tisza-parti város sorozatban immár negyedszer házigazdája jelentős sakkversenynek. 2004-ben Magyarország-Lengyelország női válogatottak összecsapására került sor, egy évvel később az 53. egyéni női sakkbajnokság küzdelmeire került sor. Tavaly szeptemberben "III. Szeged Kupa" címmel a Nemzetközi Női Nyílt Magyar Sakkbajnokságot rendezték meg, amely egyúttal az 54. magyar női bajnokság, a 20 éven aluliak bajnoksága, és kétfős csapatokkal egyúttal a női csapatbajnokság is volt.

A Mitropa Kupa az egyik legnagyobb hagyománnyal rendelkező csapatverseny, 1953-ban Bécsben rendezték meg az első viadalt. A magyar válogatott 1993-ban játszott először, és Bad Wörishofenben győzelemmel debütált. Két évvel később hazai pályán, Bükfürdőn sikerült a címvédés. Az újabb tornagyőzelemre 1999-ig kellett várni, ekkor Badenben diadalmaskodott együttesünk. 2000-ben ezüstérmes, két ével később bronzérmes lett együttesünk.

A szegedi viadalon ismét címvédőként játszhat csapatunk, Brnoban izgalmas hajrában győzött utánpótlásunk legjobbjaiból összeállított válogatottunk. A női válogatottak számára harmadszor rendeznek versenyt, Szlovénia mindkétszer győzött, magyar csapat éppen a két szegedi bajnokság miatt nem játszott.

Forrás: [origo]

A férfiak versenye kellemetlen meglepetéssel kezdődött, a horvátokkal szemben alulmaradt az első helyen kiemelt válogatottunk. A két sötét táblán Varga Zoltán és Ruck Róbert gond nélkül remizett. Hoang Thanh Trang a különböző színű futós végjátékban nem tudta érvényesíteni anyagi előnyét. A negyedik táblán Erdős Viktor világossal szenvedett vereséget. Az olasz válogatottban éltáblásuk, Godena nagymester pihent, de nélküle is 4-0-s győzelemmel rajtoltak az azzurik. Minimális arányban nyertek a franciák, a németek hozták a papírformát.

A nők viadalán legjobb együttesünk gond nélkül gyűjtötték be a két pontot a testvérháborúban. Nehéz küzdelemben Rudolf Annáék is kettős győzelmet arattak, a harmadik csapatunk 1-1-re végzett.

Az első forduló eredményei:
Férfiak:
Franciaország - Szlovénia 2,5 - 1,5
Németország - Szlovákia 3 - 1

Horvátország - Magyarország 2,5 - 1,5
Ante Saric (2496) - Ruck Róbert (2534) döntetlen
Ivan Saric (2463) - Hoang Thanh Trang (2472) döntetlen
Marin Bosiocic (2484) - Varga Zoltán (2499) döntetlen
Darko Doric (2482) - Erdős Viktor (2518) 1 - 0

Csehország - Ausztria 2,5 - 1,5
Olaszország - Svájc 4 - 0

Nők:
Magyarország - 4 - Magyarország - 1 0 - 2
Domány Zsófia (2167) - Vajda Szidónia (2407) 0 - 1
Papp Petra (1926) - Tóth Lili (2251) 0 - 1

Csehország - Ausztria 1 - 1
Szlovénia - Horvátország 1,5 - 0,5

Szlovákia - Magyarország - 3 1 - 1
Zuzana Boroszova (2206) - Horváth Júlia (2277) 0 - 1
Niki Varholakova (2180) - Kozma Edit (2089) 1 - 0

Németország - Magyarország - 2 0 - 2
Sarah Hoolt (2226) - Rudolf Anna (2301) 0 - 2
Elena Winkelmann (2114) - Ignácz Mária (2238) 0 - 1

Verőci Zsuzsa