Vágólapra másolva!
Lékó Péter már a legjobb nyolc között az Elisztában zajló a világbajnok-jelölti párosmérkőzéseken. Nagymesterünk sötéttel ismét vereséget mért a török Mihail Gurevicsre, és 3,5-0,5-ös győzelemmel továbbjutott. Polgár Judit a sötét bábukat vezetve másodszor is vereséget szenvedett Jevgenyij Barejevtől, az orosz sakkozó 3-1-re vezet, és a hátralevő két játszmából fél pontra van még szüksége. Lékó a nyolc között ennek  a párharcnak a  győztesével mérkőzik meg. Az amerikai Gata Kamsky is befejezte a francia Etienne Bacrot elleni meccsét. Az örmény Levon Aronjan leiskolázta a norvég Magnus Carlsent, és előnyt szerzett. Fatális hibával vesztett a spanyol Alekszej Shirov, az angol Michael Adams is 2,5-1,5-re vezet. Újabb nyerést könyvelt el az orosz Alekszandr Griscsuk, fél pontra van még szüksége. Remivel megőrizte előnyét Szergej Rublevszkij, negyedszer is megosztozott a ponton az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az izraeli Borisz Gelfand.

A vártnál jóval könnyebben, iskolajátékot nyújtva teljesítette Lékó Péter a világbajnok-jelölti párosmérkőzések első körét. A rutinos, egy éve török színekben versenyző Mihail Gurevics tehetetlen volt nagymesterünk alaposan kidolgozott megnyitási rendszereivel szemben, és a számára kevéssé ismert állásokban rendre eltévedt.

Így történt ez párharcuk negyedik partijában is, amely örömteli módon az utolsónak bizonyult, Péter sötéttel vívta ki a továbbjutásához szükséges újabb győzelmet. A nimzoindiai védelmű partiban villámgyorsan lehúzták az első 16 lépést, de nagymesterünk f5 lépése meglepetéssel érte Gurevicset. A török sakkozó vesztére próbálta komplikálni a sorozatos cserékkel egyszerűsödő pozíciót, időzavarban gyalogot vesztett, és a 40. lépés után gratulálhatott Péter továbbjutásához.

Lékónak az újabb párbaj előtt öt napja van a pihenésre és a felkészülésre, június 6-án játssza a legjobb nyolc között az első partit. Sajnos egyre valószínűbb, hogy Jevgenyij Barejev lesz az ellenfele, az orosz nagymester már 3-1-re vezet Polgár Judit ellen, világossal másodszor is legyőzte a világranglistán jóval előkelőbben jegyzett magyar sakkozónőt. Ezúttal is a vezérindiai védelem került terítékre, és a nyitás után világos jelentős térelőnyre tett szert. Juditnak nem erőssége a védekezés, a passzív állásból ellenjátékot keresve próbált szabadulni, de ezzel csak megkönnyítette Barejev feladatát. Áttört a centrumban, a kényszerű vezércser után döntővé fokozta előnyét.

Az amerikai Gata Kamsky már készülhet következő párharcára, a francia Etienne Bacrot küzdelem nélkül adta magát. Remek játékkal nyert Levon Aronjan. Az örmény olimpiai bajnok a harmadik partiban elszenvedett veresége után gyorsan rendezte sorait, és hibátlan stratégiai teljesítménnyel győzte le a 16 éves norvég Magnus Carlsent, 2,5-1,5-re vezet. A játéknap legnagyobb bakiját a spanyol Alekszej Shirovtól láttuk, az angol Michael Adams "megköszönte" a váratlan ajándékot, és vezetést szerzett.

Eldőlni látszik az orosz-orosz párbaj, Alekszandr Griscsuk sötéttel győzött a hátrányban levő, ezért kockáztató Vlagyimir Malahov ellen. Az orosz Szergej Rublevszkij vezetésének birtokában láthatóan csak remire játszott. Negyedszer is megosztozott a ponton az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov és az izraeli Borisz Gelfand. Játszmáik azonban korántsem szalonremik, hanem két jól felkészült sakkozó kiegyensúlyozott küzdelmét látjuk.

A negyedik játszmák eredményei:
1.Levon Aronjan (örmény, 2759) - Magnus Carlsen (norvég, 2693) 1 - 0 (Bogoljubov védelem, 40)
8. Alekszej Shirov (spanyol, 2699) - Michael Adams (angol, 2734) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 40)
2. Mihail Gurevics (török, 2639) - Lékó Péter (magyar, 2738) 0 - 1 (Nimzoindiai védelem, 40)
7. Jevgenyij Barejev (orosz, 2643) - Polgár Judit (magyar, 2727) 1 - 0 (Vezérindiai védelem, 54)
3. Szergej Rublevszkij (orosz, 2680) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2717) döntetlen (Szicíliai védelem, 56)
6. Vlagyimir Malahov (orosz, 2679) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2717) 0 - 1 (Szláv védelem, 36)
4. Rusztam Kaszimdzsanov (üzbég, 2677) - Borisz Gelfand (izraeli, 2733) döntetlen (Elfogadott vezércsel, 48)
5. Etienne Bacrot (francia, 2709) - Gata Kamsky (amerikai, 2705) 0 - 1 (Katalán megnyitás, 39)

A párosmérkőzések végeredménye:
Lékó Péter (magyar) - Mihail Gurevics (török) 3,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)
Gata Kamsky (amerikai) - Etienne Bacrot (francia) 3,5 - 0,5 (döntetlen, 1 - 0, 1 - 0, 1 - 0)

A párosmérkőzések állása:
Magnus Carlsen (norvég) - Levon Aronjan (örmény) 1,5- 2,5 (0 - 1, döntetlen, 1 - 0, 0 - 1)
Michael Adams (angol) - Alekszej Shirov (spanyol) 2,5 - 1,5 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Polgár Judit (magyar) - Jevgenyij Barejev (orosz) 1 - 3 (döntetlen, 0 - 1, döntetlen, 0 - 1)
Ruszlan Ponomarjov (ukrán) - Szergej Rublevszkij (orosz) 1,5 - 2,5 (döntetlen, döntetlen, 0 - 1, döntetlen)
Alekszandr Griscsuk (orosz) - Vlagyimir Malahov (orosz) 3 - 1 (1 - 0, döntetlen, döntetlen, 1 - 0)
Borisz Gelfand (izraeli) - Rusztam Kaszmdzsanov (üzbég) 2 - 2 (döntetlen, döntetlen, döntetlen, döntetlen)