A Pakson zajló V. Marx György emlékverseny ötödik fordulójában eldőlt a nagymesterverseny mind a három játszmája. Az éllovas Viktor Korcsnoj világossal nyert Berkes Ferenc ellen. A torna doyenje félpontos előnnyel vezet a viadal első félideje után. Meglepetésre Ács Péter sötéttel legyőzte Balogh Csabát, a junior világbajnok másodikként zárta az első kört. Megszerezte első győzelmét a címvédő indiai Pentala Harikrishna. A szabadnap után szombattól a második félidőben a nagymesterek ellenkező színelosztással ismét megmérkőznek egymással.
videa.hu
Megnézem!
Peking 2008Alig egy év, és itt a várva várt pekingi olimpia. Mi már vágjuk a centit.
Szenzációs teljesítménnyel félpontos előnnyel vezet a 14-es kategóriájú torna első félideje után Viktor Korcsnoj. Csodálhatjuk az örökifjú 76 éves nagymester bámulatos technikáját, elméleti felkészültségét, és hihetetlen győzni akarását. Pakson a verseny ötödik játéknapján megszerezte harmadik győzelmét. Az angol megnyitásban jól ismerte az utolsó divatot is, előnyösebben került ki a megnyitásból Berkes Ferenccel szemben, és nem hibázta el a befejezést sem.
Mindig tudtuk, hogy taktikailag igen erős Ács Péter, s ezt Balogh Csaba saját bőrén is megtapasztalhatta. A paksiak junior világbajnoka két gyalogért tisztet áldozott, és a bonyolult csatában felvonult a világos király elleni támadáshoz. Időzavarban újabb gyalogot áldozott, a két nyílt vonalon egyre veszélyesebb lett akciója, s Balogh Csaba nem talált védelmet.
Megszerezte első győzelmét a tavalyi viadal győztese, az indiai Pentala Harikrishna. A 13 éves kínai Hou Yifan elég gyámoltalanul játszott, s ezt a címvédő jól kihasználta.
Az 5. forduló eredményei:
Viktor Korcsnoj (svájci, 2610) - Berkes Ferenc (magyar, 2597) 1 - 0 (Angol megnyitás, 59)
Hou Yifan (kínai, 2523) - Pentala Harikrishna (indiai, 2664) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 50)
Balogh Csaba (magyar, 2568) - Ács Péter (magyar, 2530) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 54)
A verseny állása:
1. Viktor Korcsnoj 3,5 pont
2. Ács Péter 3
3-4. Balogh Csaba és Pentala Harikrishna 2,5
5. Berkes Ferenc 2
6. Hou Yifan 1,5
A szombati 6. forduló párosítása:
Korcsnoj - Hou Yifan
Berkes - Balogh
Harikrishna - Ács
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?