A junior bajnok Fodor Tamás győzött a XXIX. Zalakarosi Sakkfesztiválon, amely egyúttal a Szabad Föld Nyílt Magyar Bajnokság volt. A kilenc fordulós svájci rendszerű viadalon 98-an indultak, Fodor hét ponttal, veretlenül, Bérczes Dáviddal holtversenyben végzett az élen, de jobb Bucholz-pontszámával bajnok lett.
Zalakaros önkormányzatának támogatásával a Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp szervezte a fesztivált.
Egykori korcsoportos világbajnokunk, az idei junior bajnok Fodor Tamás eddigi pályafutása legnagyobb sikerét érte el a Nyílt Magyar Bajnokság megnyerésével. Veretlenül ért célba az Atomerőmű SE nemzetközi mestere, aki elsősorban taktikai megoldásokban jeleskedett. A viadal 7. fordulójában a legmagasabb értékszámú résztvevőt, az ukrán Szergej Ovszejevicset sötéttel 24 lépésben győzte le. Az utolsó fordulóban a korábbi kétszeres bajnok Erdős Viktor nyerési kísérleteit verte vissza. Teljesítményével 27,6 Élő-pontot is szerzett, 2659-es a performance-pontszáma.
Megőrizte veretlenségét az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK nemzetközi nagymestere, Bérczes Dávid is. Magasabb Élő-pontszámának köszönhetően a "gyengébb" ellenfelekkel párosították össze, mint a bajnok Fodort.
A címvédő Erdős Viktor (ASS - Makói SVSE) mesterhármassal rajtolt, de a remik mellett már csak egy partit tudott megnyerni.
A XXIX. Zalakarosi Sakkfesztivál végeredménye:
1.Fodor Tamás (2420) 7 pont
2. Bérczes Dávid (2519) 7
3. Erdős Viktor (2589) 6,5
4-8. Gonda László (2512), Grószpéter Attila (2530), Vajda Levente (román, 2519), Vlagyimir Szergejev (ukrán, 2473) és Bánusz Tamás (2524) 6,5
9- 18. Medvegy Zoltán (2518), Prohászka Péter (2510), Szergej Ovszejevics (orosz, 2600), Horváth Ádám (2494), Szabó Zsolt József (2418), Gergácz Attila (2417), ... 6
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.