Báznán a címvédő norvég Magnus Carlsen elsőségével fejeződött be a Grand Slam-sorozat szuperversenye. Carlsen az utolsó fordulóban világossal remizett az orosz Szergej Karjakinnal, mindketten 6,5 pontot gyűjtöttek, de Magnus a Berger-Sonneborn pontszámítás alapján a győztesnek járó trófeát vehette át. Carlsen visszahódította a világranglistán az első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól, míg Karjakin a negyedik helyre lépett előre. Győzelemmel zárta szereplését az ukrán Vaszilij Ivancsuk, az amerikai Hikaru Nakamura elszenvedte második vereségét. Kilencedszer remizett az azeri Tejmur Radzsabov, aki egyedül maradt nyeretlen a mezőnyben. A 30 partiból csak 10 végződött döntéssel.
A norvég Magnus Carlsen és az orosz Szergej Karjakin holtversenyben végzett az élen, de a versenykiírás szerint a címvédő Carlsen a torna győztese. Mindketten három-három játszmát nyertek, egymás ellen kétszer megosztoztak a ponton, a Berger-Sonneborn értékelés alapján Magnus pontszáma a magasabb, hiszen az amerikai Hikaru Nakamura, az ukrán Vaszilij Ivancsuk és a román Liviu-Dieter Nisipeanu ellen nyert, míg Karjakin kétszer egykori honfitársát, Ivancsukot győzte le és Nisipeanu ellen szerzett még egész pontot.
Carlsen és Karjakin is megőrizte veretlenségét, esélyeiket jól használták ki, igazi megingásuk nem volt a tornán. Carlsen szuperversenyen immár tizedszer győzött. 2007-ben Bielben nyert, 2008-ban Wijk ann Zee-ben az elsőséget Levon Aronjannal osztotta, a Grand Prix-tornán Bakuban hármas holtversenyben, a kínai Wang Yue és az azeri Vugar Gasimov társaságában végzett az élen.
Foroszban egyedül diadalmaskodott. 2009-ben Nankingban remekelt, majd Londonban ünnepelték győztesként. Tavaly a báznai, a nankingi és a londoni elsőséget könyvelhette el. Carlsen 5 Élő-pontot szerzett, amennyiben a FIDE beszámítja a versenyt a július 1-től érvényes rangsorba, akkor a 20 esztendős norvég titán visszahódította a világranglistás első helyet az indiai világbajnok Viswanathan Anandtól.
Karjakin pályafutása során a 2009-es Wijk aan Zee-i szuperversenyen győzött, de ne feledjük, hogy 2007-ben és 2009-ben is elődöntőbe jutott a Világkupán. 2007-ben akár döntőt is játszhatott volna Carlsennel, de a spanyol Alekszej Shirov útját állta, ahogy Carlsen sem bírt az amerikai Gata Kamskyval. A 21 éves orosz nagymester holtversenyes első helyével jogot szerzett a Grand Slam-döntőn való indulásra, mert Carlsen már a tavalyi nankingi elsőségével kvalifikálta magát. Karjakin a + 12 pontjával megelőzte az exvilágbajnok Vlagyimir Kramnyikot, és a két éve orosz állampolgárságot kapott nagymester Carlsen, Anand és Aronjan mögött immár negyedik a ranglistán.
A két évvel ezelőtti tornagyőztes Vaszilij Ivancsuk győzelemmel rajtolt, nyeréssel zárta szereplését, de közben négy partit is vesztett. A román Liviu-Dieter Nisipeanu elleni vereséget nem tudta megemészteni, Karjakin kétszer, Carlsen egyszer kényszerítette feladásra. A befejező játéknapon tanári módon "leckéztette" meg az amerikai Hikaru Nakamurát, aki a vártnál halványabb teljesítményt nyújtott. Az azeri Tejmur Radzsabov lett a viadal remikirálya 9 döntetlennel. A 30 partiból csak 10 végződött döntéssel, 9-1-re a világossal játszók nyertek, csak Karjakin nyert egy partit sötéttel.
Az utolsó forduló eredményei:
Tejmur Radzsabov (azeri, 2744) - Liviu-Dieter Nisipeanu (román, 2662) döntetlen (Caro-Kann védelem, 34)
Magnus Carlsen (norvég, 2815) - Szergej Karjakin (orosz, 2776) döntetlen (Nimzoindiai védelem, 30)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2776) - Hikaru Nakamura (amerikai, 2774) 1 - 0 (Szláv védelem,
A verseny végeredménye:
1. Magnus Carlsen (norvég) 6,5
2. Szergej Karjakin (orosz) 6,5
3. Hikaru Nakamura (amerikai) 4,5
4. Tejmur Radzsabov (azeri) 4,5
5. Vaszilij Ivancsuk (ukrán) 4
6. Liviu-Dieter Nisipeanu (román) 4
A nagymesterek teljesítménye a performance-pontszámok tükrében:
Carlsen 2853, Karjakin 2861, Nakamura 2720, Radzsabov 2726, Ivancsuk 2684, Nisipeanu 2706
Az Élő-pontszámok változása:
Carlsen + 5, Karjakin + 12, Nakamura - 8, Radzsabov - 3, Ivancsuk - 13, Nisipeanu + 6.
Partik, elemzések
Carlsen,M (2815) - Karjakin,S (2776)
Nimzoindiai védelem [E43]
1.d4 Hf6 2.c4 e6 3.Hf3 b6 4.Hc3
Szergej Karjakin a vezérindiai védelemben a tornán már bizonyított, Magnus Carlsen a Nimzoindiai védelembe terelte a partit.
4...Fb4 5.e3
Túlzott óvatosság az 5.Fg5 Fb7 6.e3 h6 7.Fh4 g5 8.Fg3 bonyolultabb változat helyett.
5...Fb7 6.Fd3 0-0 7.0-0 c5 8.Ha4 cxd4 9.exd4 Be8 10.a3 Ff8 11.Ff4
Világossal gyakrabban választják a 11.b4 d6 12.Fb2 változatot.
11...d6 12.Be1 Hbd7 13.Bc1 e5
Karjakin újítása. A moldáviai Viorel Bologan 13...g6 14.h3 e5 15.dxe5 dxe5 16.Hxe5 Hh5 17.Ff1 Hxf4 18.Vxd7 Vxd7 19.Hxd7 Bxe1 20.Bxe1 Fc6 21.Hxf8 Fxa4 folytatása egyenlő álláshoz vezetett az orosz Vlagyimir Potykinnal az orosz csapatbajnokságon vívott partijában.
14.dxe5 Fxf3 15.Vxf3 Hxe5 16.Fxe5 dxe5 17.Hc3 g6
Világos nem ért el előnyt a nyitásban.
18.Fe4 Hxe4 19.Vxe4 Bc8 20.b4 Vd4! 21.Vxd4
Magnusnak be kellett látnia, hogy a tornagyőzelmet csak a jobb Berger-Sonneborn pontszám biztosítja számára.
21...exd4 22.Bxe8 Bxe8 23.Hd5 Be2 24.Kf1 Ba2 25.Bd1 Bxa3 26.Bxd4 Ba4
Karjakin elégedett volt eddigi pályafutása egyik legjobb eredményével.
27.Hf6+ Kg7 28.He8+ Kg8 29.Hf6+ Kg7 30.He8+ Kg8 és döntetlen
Ivancsuk,V (2776) - Nakamura,H (2774)
Szláv védelem [D14]
1.d4 d5 2.c4 c6 3.cxd5 cxd5 4.Hc3 Hf6 5.Hf3 Hc6 6.Ff4 Ff5 7.Vb3 Vb6 8.Vxb6 axb6 9.e3 e6 10.a3 Fe7 11.Fe2 0-0 12.0-0 Bfc8 13.Bfc1 Hh5 14.Fg5 Fxg5 15.Hxg5 Hf6 16.Hf3 Fg4 17.Hb5 Fxf3 18.Fxf3 Bd8 19.Kf1 Kf8 20.Bc3 Ke7 21.Bac1 Bdc8 22.Ke1 Kd7 23.h3 h5 24.h4 g6 25.g3 Ba5 26.Fe2 He8 27.Bb3 Bd8 28.f3 Hf6 29.Hc3 Kc7 30.Ha2 Hg8 31.Hb4 Hge7 32.Hd3 Baa8 33.He5 Bf8 34.Fd3 f5 35.Fb5 Bac8 36.Kf2 Bg8 37.Fa4 Bgf8 38.Bc2 Bfd8 39.Bbc3 Bd6
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/1106/20110621ivancsukn.jpg)
40.b4 Kb8 41.Fxc6 bxc6 42.b5 Kb7 43.bxc6+ Kc7 44.a4 Bdd8 45.Bb2 Ba8 46.Bcb3 Hc8 47.Ba2 Bg8 48.a5 b5 49.Bxb5 Hd6 50.Bb4 Ba6 51.Kg2 g5 52.hxg5 Bxg5 53.Kh3 Bg8 54.Kh4 Bh8 55.Bab2 Ba7 56.Bb6 Bha8 57.Kxh5 Bg8 58.a6 Bga8 59.Bb7+ Hxb7 60.axb7 és sötét feladta
Radzsabov,T (2744) - Nisipeanu,LD (2662)
Caro-Kann védelem [B18]
1.e4 c6 2.d4 d5 3.Hc3 dxe4 4.Hxe4 Ff5 5.Hg3 Fg6 6.Hh3 e6 7.Hf4 Fd6 8.h4 Fxf4 9.Fxf4 h6 10.c3 Hf6 11.Vb3 Hd5 12.Fd2 Vc7 13.c4 Hf6 14.Va3 c5 15.dxc5 0-0 16.Fe2 Hc6 17.0-0 Hd4 18.Fd1 a5 19.Bc1 Bfd8 20.Fe3 Hc6 21.Ff3 He5 22.Fe2 Heg4 23.Fxg4 Hxg4 24.Bfd1 Ve5 25.Hf1 Vf6 26.Bxd8+ Bxd8 27.Vxa5 Bd3 28.Va8+ Kh7 29.Vxb7 Bxe3 30.fxe3 Vf2+ 31.Kh1 Vxh4+ 32.Kg1 Vf2+ 33.Kh1 Vh4+ 34.Kg1 és döntetlen
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?