A profi férfi teniszezőket tömörítő szervezet, az ATP illetékeseinek kellett közbeavatkoznia Torontóban az amerikai Andy Roddick és az ecuadori Nicolas Lapentti második fordulóban rendezett mérkőzése után. Az észak-amerikai 6:4, 3:6, 7:6-os győzelmével véget ért találkozó után a két játékos heves üvöltözésbe kezdett egymással, félő volt, hogy akár egymásnak is esnek. A rendezők azonban lehűtötték a kedélyeket.
A 2 óra 18 perces, rekkenő hőségben rendezett összecsapás után az ecuadori azt vágta Roddick fejéhez, hogy a harmadik játszmában, saját szempontjából 5:4-es állásnál az amerikai eltúlozta lábsérülésének mértékét, s csak azért kért ápolást, hogy összeszedhesse és kipihenhesse magát. Persze Roddick sem volt rest, azzal vágott vissza, hogy próbált volna meg Lapentti akkora fájdalmakkal játszani, mint amilyet ő érzett a lábában. A hálónál folytatott szópárbaj közepén a rendezők az üvöltöző pár közé álltak, s elvonszolták onnan a dühtől fortyogó ecuadorit.
Magáról a mérkőzésről egyébként csak annyit, hogy végül döntő szett rövidítésben dőlt el, Roddick 4:2-es hátrányt dolgozott le. Az utolsó hat labdamenetből ötöt megnyert, s végül huszadik ászával fejezte be az ütközetet.
"Úgy vélem, a tenisz olyan sport, ahol mindenkinek úriemberként kell viselkednie" - füstölgött Lapentti. "Andy nagyszerű játékos, ezt meg is mondtam neki, ugyanakkor hozzátettem, hogy nem kellene ahhoz szimulálnia, hogy győztesen hagyja el a pályát. Nem ez volt az első alkalom, mikor ehhez a sportszerűtlen tetthez folyamodott, korábban is láttunk már tőle hasonlót. Biztos vagyok benne, hogy valóban voltak fájdalmai, de korántsem akkorák, mint ahogy ő azt megjátszotta. Fiatal még nagyon, van mit tanulnia ebben a világban, remélhetőleg kioktatja majd valaki a helyes viselkedési formulákról."
"Nem akartam bolondot csinálni Nicolasból, nem volt semmi szándékos abban, amit tettem" - vélekedett a 19 éves amerikai. "Szerintem csak rajtam akarta levezetni a mérkőzés elvesztése miatt érzett csalódottságát. Egy-két héten belül, nyugodt körülmények között biztosan megtbeszéljük majd a történteket."
Továbbra sem találja a fonalat Pete Sampras. A 13 Grand Slam-győzelemmel rendelkező amerikai klasszis nagyon megszenvedett a selejtezőből érkezett koreai Livel, 3:6, 7:6, 6:2-re tudott csak nyerni. Nem is fukarkodott az önkritikával: "A második játszma közepéig Li egyértelműen jobb volt nálam, gyakorlatilag lelőtt a pályáról. Félelmetes önbizalommal játszott, minden rutinomat össze kellett szednem a fordításhoz. A folytatásban sokkal jobban kell szerválnom."
A kiemeltek közül csak két spanyol, Carlos Moya és Juan Carlos Ferrero, valamint a svéd Thomas Johansson búcsúzott, különösebben azonban nem kell ezen meglepődni. A hispánok a salakos pályákat koptatják előszeretettel, s noha Moya játszott már döntőt az év végi világbajnokságon és az ausztrál nyílt bajnokságon is, nem nevezhető egyikük sem kemény pályás specialistának. Johansson az ausztrál nyílt bajnokság megnyerése óta botladozik, nem aratott komolyabb sikert.
A tenisz világához kapcsolódó hír még, hogy kisfia született Patrick Rafternek, az ausztrálok világklasszis, kétszeres Grand Slam-győztes játékosának. A gyermek 3000 grammal egy queenslandi magánklinikán jött világra. "Szerencsére mindketten jól vannak" - mondta Rafter, aki az idén már egyetlen viadalon sem indul.
Eredmények:
Torontó, három millió dollár
összdíjazás, 2. forduló:
Roddick (amerikai, 12.) - Lapentti (ecuadori) 6:4, 3:6, 7:6
Sampras (amerikai, 13.) - Li (dél-koreai) 3:6, 7:6, 6:2
Rios (chilei) - Moya (spanyol, 16.) 7:5, 7:5
Koubek (osztrák) - Ferrero (spanyol, 8.) 7:5, 6:3
Grosjean (francia, 11.) - Nieminen (finn) 6:2, 6:4
Dent (amerikai)-Mantilla (spanyol) 7:6, 7:5
Haas (német, 3.) - Schalken (holland) 6:3, 3:6, 6:3
Martin (amerikai) - Johansson (svéd, 9.) 7:6, 6:3
Nalbandian (argentin, 15.) - Robredo (spanyol) 7:6, 6:3
Canas (argentin) - Srichaphan (thaiföldi) 6:2, 6:1
Henman (brit, 4.) - Blake (amerikai) 6:3, 6:3
Stepanek (cseh) - Spadea (amerikai) 7:6, 7:6
Kafelnyikov (orosz, 5.) - El Aynaui (marokkói) 6:7, 6:4,
7:5
Novak (cseh, 14.) - Zabaleta (argentin) 6:1, 6:3
Santoro (francia) - Pless (dán) 4:6, 6:2, 7:6
Szafin (orosz, 2.) - Pavel (román) 6:3, 7:6
San Diego, 750 ezer dollár
összdíjazás, 2. forduló:
V. Williams (amerikai, 1.) - Husarova (szlovák) 6:4, 6:1
Srebotnik (szlovén) - Bedanova (cseh, 11.) 6:4, 3:6, 6:2
Davenport (amerikai, 3.) - Mikaelian (svájci) 6:3, 6:0
Clijsters (belga, 5.) - Daniilidu (görög) 6:3, 6:1
Szugijama (japán) - Hantuchova (szlovák, 7.) 6:4,
1:6, 7:5
Kurnyikova (orosz) - Hopkins (amerikai) 6:2, 6:4
Kremer (luxemburgi, 15.) - Arn (német) 5:7, 6:3, 6:0
Martinez (spanyol) - Panova (orosz, 16.) 5:7, 6:2, 7:6
Malejeva (bolgár, 10.) - Dechy (francia) 7:5, 7:5
Shaughnessy (amerikai, 13.) - Tu (amerikai) 6:1, 6:2
3. forduló:
Smashnova (izraeli, 12.) - Gyementyijeva (orosz, 8.) 6:2, 5:7,
7:6
Dokic (jugoszláv, 6.) - Miskina (orosz, 9.) 6:3, 6:4
Koncz Dávid
Kapcsolódó cikkek:
[origo]
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
A legszebb női pilóták
Ha a Forma-1-ben nem is, az autóversenyzés egyéb szakágaiban szép számmal találunk női pilótákat. Összegyűjtöttük a legszebbeket.
Falcaóval és Tévezzel épülhet gigaklub Monacóban
A francia másodosztályban éllovas Monaco monumentális átigazolási tervekkel állt elő, a jövőre újonc csapatba Radamer Falcaót, Carlos Tévezt, Pak Dzsi-Szungot és Patrice ...
Kubatovékat nem csípte meg a hülyebogár
Nemcsak a hétvégi MTK, de a május 31-i Kaposvár elleni utolsó fordulós összecsapáson is Győrben lép pályára a pályaválasztó Ferencváros labdarúgócsapata. Kubatov Gábor, ...
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
A tökéletes fenék már nem elég
Melyik színésznő volt a legszebb a cannes-i vörös szőnyegen?
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.