Utazzon velünk!
Az első játszmában a svájci klasszis azonnal meglepte ellenfelét, simán nyerte saját adogatását és azonnal elvette Hewittét. Az ausztrált azonban nem olyan fából faragták, aki könnyen feladja - ráadásul a tenisz íratlan szabályai is ezt diktálják -, és azonnal visszavette, amit elveszített. A világelső azonban tovább rohamozott, a pályán többnyire az történt, amit ő akart, s a nyolcadik gémben újra brékelte ellenfelét. Ezzel - 36 perc alatt - el is dőlt a nyitó szett sorsa.
A folytatásban (34 perc) az ötödik játékban törte meg a címvédő Hewitt lendületét. Federer biztosan nyerte adogatásait, az ausztrál esetében azonban akadozott a gépezet. Az első helyen kiemelt svájci 5:3-nál szettlabdához jutott, ezt azonban még nem tudta értékesíteni, így a nézőknek még egy gémet kellett várniuk a befejezésig. A torna toronymagas esélyese mindent felvonultatott gazdag repertoárjából: bombaerősen - ha kellett, cselesen - adogatott, tenyeres és fonák oldalról is látványosan ütött, s a hálónál könyörtelen volt.
A harmadik játszmában (57 perc) egészen 6:6-ig fej fej mellett haladt a két játékos. A rövidítés elején azonban megremegett Hewitt keze: előbb elpackázott egy biztosnak tűnő labdát, majd kettős hibát vétett. Federer előbb 4-1-re, majd 5-2-re vezetett, és az ausztrál már csak szépíteni tudott.
A 24 éves világelső - aki 2004-ben és 2003-ban is megnyerte a wimbledoni tornát - ezzel sorozatban 35. összecsapásán győzött füvön.
Az eső miatt szombatra halasztották az Andy Roddick-Thomas Johansson összecsapást. A férfi egyes második elődöntőjében a nyitó játszmában a második helyen kiemelt amerikai Roddick 6:5-re vezet T. Johansson (12. kiemelt) ellen és a svéd adogatása következhet.
férfi egyes, elődöntő:
Federer (svájci, 1.) - Hewitt (ausztrál, 3.) 6:3, 6:4, 7:6 (7-4)
(MTI)
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?