A címvédő svájci Roger Federer nyerte a Melbourne-ben rendezett ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjét, amelyben 2 óra 20 perc alatt, három játszmában diadalmaskodott a chilei Fernando Gonzalez felett 15 ezer néző előtt, a Rod Laver Arénában.

TeniszGrand Slamek, ranglisták, galériák, arcívum. A fehér sport világának minden rezdülése.
Extrém sportokA versenysporton kívüli világ az air race-től a windsurfig
Federer - szokásához híven - kiválóan kezdett, de ellenfele remekül állta a sarat. A svájci klasszis magabiztosan, Gonzalez kissé nehezebben nyerte adogatójátékait és 4:4-ig fej fej mellett haladt a két teniszező. Ekkor váratlanul - Federer háromszor is hibázott - bréklabdához jutott a párosban olimpiai bajnok dél-amerikai, aki kíméletlenül ki is használta a lehetőséget (5:4) és az első játszmáért adogathatott. Pillanatok alatt két szettlabdához jutott, de Federer bámulatos ütésekkel mindkettőt hárította, majd rövid úton szertefoszlatta ellenfele hiú ábrándjait és visszavette azt, amit elveszített. Ezután simán hozta a saját szerváját és ismét ő vezetett. A svájci négy játszmalabdához jutott, de a dél-amerikai hősiesen hárította valamennyit és következhetett a rövidítés, amelyet pazar tenisszel nyert meg a világelső, és 1 óra 3 perc alatt bezsebelte az első szettet.
A folytatásban (33 perc) három-három játékon át mindketten viszonylag simán hozták a szervájukat, ám a hetedik gémben megremegett Gonzalez keze, és ez végzetes volt számára (4:3). Újabb félóra elteltével ugyanis a címvédő már a második játszmáért adogathatott. Pillanatok alatt három szettlabdához jutott, amelyek közül már az elsőt - egy foghatatlan szervával - megnyert és ezzel már csupán egy szett választotta el tizedik GS-diadalától.
A harmadik, egyben utolsó felvonás hetedik - a teniszbabona szerint legfontosabb - játékában ínyenceknek való csata után három bréklabdához jutott a torna első kiemeltje és a harmadikat sikerült is értékesítenie (4:3). Megpecsételődni látszott a kissé hitét vesztett chilei teniszező sorsa. Nem is kellett sokáig várni: még három játék és ezzel a Federer-expressz újra a célba ért.
Roger Federer, aki szettveszteség nélkül (!) nyerte meg a tornát, ezzel a sikerrel már tizedik Grand Slam-diadalát ünnepelhette (Wimbledon: 2003, 2004, 2005, 2006, Australian Open: 2004, 2006, 2007, US Open: 2004, 2005, 2006). A profi éra történetében Federer mindössze a negyedik olyan férfi teniszező, aki játszmavesztés nélkül tudott GS-tornát nyerni.
"Ez csodálatos: nagyszerű érzés, hogy újra az enyém a trófea. Kemény menetelés volt. Fernando, jó utat hazafelé. Azt kívánom, hogy sikeres légy az idei versenyeken" - mondta Federer, majd az egyik páholyban ülő Ken Rosewallhoz, a legendás ausztrál teniszezőhöz intézte következő szavait: "Nagyon büszke vagyok, hogy Ken Rosewall után nekem sikerült itt először játszmaveszteség nélkül bajnokságot nyerni. Kérem, álljunk fel".
Fernando Gonzalez meghajolt a nagyobb tudás előtt: "Egészen különleges viadal volt számomra ez a torna és szomorú szívvel, de csak gratulálni tudok Federernek: fantasztikus teniszt mutatott be. És nemcsak ma, az egész tornán, egész életében. Remélem jövőre, ugyanitt, ugyanezen a napon újra találkozunk."
férfi egyes, döntő:
Roger Federer (svájci, 1.) - Fernando Gonzalez (chilei, 10.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4
vegyes páros, döntő:
Daniel Nestor, Jelena Lihovceva (kanadai, orosz) - Max Mirnyij, Viktoria Azarenka (fehérorosz) 6:4, 6:4
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?