A címvédő belga Justine Henin könnyed kétjátszmás, 65 perces mérkőzésen nyert a szerb Ana Ivanovic ellen a francia nyílt teniszbajnokság női döntőjében, így pályafutása hatodik Grand Slam-diadalát ünnepelhette. Henin sorozatban harmadszor, pályafutása során negyedik alkalommal diadalmaskodott a Roland Garroson.

A további sporthírekhez ide kattintson!
Női egyes, döntő:
Justine Henin (belga, 1.) - Ana Ivanovic (szerb, 7.) 6:1, 6:2
Ivanovic nem szeppent meg, azonnal elvette Henin adogatójátékát, ám a belga klasszis - nagy csatában - semmi negyvenről visszavette amit elveszített. A folytatásban a címvédő egyre keményebben és nagyon pontosan teniszezett, ismét brékelte ellenfelét és néhány perc alatt 4:1-es vezetéshez jutott. A szerb tinédzser egyre többet hibázott, másodszor is elveszítette az adogatójátékát és 34 perc alatt - összesen 17 önhibával - a szettet is.
A második felvonást a belga világelső kezdte jobban: azonnal brékelte Ivanovicot, ha nehezen is, de hozta a saját szerváját és 2:0-s előnyhöz jutott és ezzel zsinórban már nyolc gémet nyert meg.
A folytatásban ugyan még szépített a szerb játékos, ám ezt követően ismét hibát hibára halmozott, amit a címvédő könyörtelenül ki is használt és 61 perc elteltével negyedik párizsi győzelméért adogathatott (5:2). Egy bődületes tenyeres, majd egy tökéletes fonák-keresztütés, aztán egy ász, végül egy finom ejtés, és ezzel be is fejeződött a finálé.
Henin, aki a torna során még szettet sem vesztett, egymillió eurót kapott sikeréért, míg a vesztes az összeg felével vigasztalódott. A trófeát a belga sztárnak a 2000-ben győztes francia Mary Pierce adta át.

Az elmúlt három évben már szinte összenőttek: Henin és a trófea
Justine Henin: "Az elején egy kissé szenvedtem, nehéz pillanatokat éltem át, de ezt követően minden nagyszerűen alakult és élveztem a játékot. Kislánykoromban sohasem gondoltam volna, hogy ez a csoda megtörténhet velem."
Ana Ivanovic: "Jól kezdtem a mérkőzést, aztán kissé érthetetlenül idegessé vált a játékom, egyszerűen nem tudtam megfelelően adogatni. Justine-ről nem tudok mást mondani: csodálatos teniszező!"
A Mark Knowles, Daniel Nestor bahamai, kanadai kettős nyert a férfi párosoknál.
férfi páros, döntő:
Mark Knowles, Daniel Nestor (bahamai, kanadai, 6.) - Lukas Dlouhy, Pavel Vizner (cseh, 9.) 2:6, 6:3, 6:4
A junior fiúknál egy olasz, fehérorosz, míg a lányoknál egy fehérorosz, lengyel kettős nyert.
juniorok, fiú páros, döntő:
Thomas Fabbiano, Andrej Karacsenya (olasz, fehérorosz) - Aljaz Bedene, Andrej Martin (szlovén, szlovák) 6:4, 6:0
leány páros, döntő:
Ksenya Milevszkaja, Urszula Radwanska (fehérorosz, lengyel, 3.) - Jelena Csernyakova, Jessica Moore (orosz, ausztrál) 6:1, 6:4
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?