Venus Williams nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben két játszmában legyőzte a francia Marion Bartolit. Az amerikai klasszis negyedik wimbledoni és hatodik Grand Slam-győzelmét könyvelhette el egyesben.

A francia meglepetésember, Marion Bartoli az utolsó lépést már nem tudta megtenni
Ranglisták
Budomagazin
TeniszGrand Slamek, ranglisták, galériák, arcívum. A fehér sport világának minden rezdülése.
Extrém sportokA versenysporton kívüli világ az air race-től a windsurfig
Nadal megpróbálhat visszavágni Federernek
Venus Williams villámrajtot vett, a második játékban brékelte Bartolit és 3:0-ra elhúzott.
A torna meglepetésembere, aki korábban legyőzte a szerb Jelena Jankovicot és az első helyen kiemelt belga Justine Henint is, nem adta fel: hozta a saját adogatását, majd a következő gémben visszavette, amit elveszített, ezzel 3:2-re szépített, majd ki is egyenlített. Kezdődhetett minden elölről. A folytatásban azonban megremegett a francia keze, 5:4-nél két játszmalabdához jutott az amerikai. Az elsőt még hárította Bartoli, a másodikat azonban már értékesítette Venus Williams és 45 perc alatt megnyerte a nyitó szettet.
A tengerentúli játékos a második felvonás (45 perc) első játékában - óriási csatában - brékelte riválisát, majd 3:0-ra elhúzott. A francia fáradni látszott, ráadásul a talpán keletkezett csúf vízhólyagok miatt ápolást is kért. Az alkalmat Venus Williams is kihasználta: neki a combját kezelte az orvos.
A kényszerszünet után szépített Bartoli, ám riválisa biztosan hozta a szerváját (4:1), sőt óriási küzdelemben ismét brékelte a franciát és már a negyedik wimbledoni sikeréért adogathatott. Az utolsó gémben Venus Williams két meccslabdához jutott: az elsőt még hárította Bartoli, ám a másodikkal, egy bombaerős adogatással már nem tudott mit kezdeni.
A 27 éves amerikai csillag ezzel negyedszer (2000, 2001, 2005, 2007) nyerte meg a füvespályás Grand Slam-tornát, 2002-ben és 2003-ban pedig csak a fináléban kapott ki, mindkétszer húga, Serena bizonyult jobbnak nála.
női egyes, döntő:
V. Williams (amerikai, 23.) - Bartoli (francia, 18.) 6:4, 6:1
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?