Vágólapra másolva!
A hivatásos férfi teniszezőket tömörítő szervezet (ATP) vizsgálatot indított a sopoti tornán csütörtökön rendezett Nyikolaj Davigyenko-Martin Vasallo Arguello mérkőzés kapcsán. Az ATP nem zárja ki, hogy fogadási csalás történt.

A legfrissebb teniszeredmények

A címvédő és első helyen kiemelt Davigyenko a 425 ezer euró összdíjazású viadal nyolcaddöntőjében a harmadik játszmában lábsérülés miatt feladta a találkozót.

A brit Betfair fogadóiroda jelezte az ATP-nek, hogy az átlagosnak mondható összeg több mint tízseresét, összesen hétmillió dollárnak megfelelő összeget tettek fel erre a meccsre, és a pénz nagyobb részét - ez sem jellemző máskor - az argentin Vasallo Arguello sikerére, ráadásul az első szett után, melyet az argentin játékos simán elveszített 6:2-re. A fogadóiroda a vizsgálat lezárásig nem fizet a nyerteseknek.

A mérkőzésen a második játszmát Vasallo Arguello nyerte 6:3-ra, a harmadikban pedig 2:1-re vezetett, amikor az orosz teniszező jelezte, nem tudja folytatni a találkozót, ezzel ellenfele nyert.

"Egyre jobban fájt a lábam, ezért romlott a teljesítményem" - mondta Davigyenko. "Nem szerettem volna egy komolyabb sérülést kockáztatni, ezért adtam fel a meccset."