Czink Melinda nem jutott be a 220 ezer euró összdíjazású, birminghami füvespályás női tenisztorna elődöntőjébe, miután két játszmában, 1 óra 17 perc alatt kikapott az indiai Sania Mirzától, majd az egyes után párosban is elbúcsúzott a versenytől.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Sport és fitnesz
Az egyes negyeddöntőben Czink rengeteget hibázott az első szettben, 1:1 után úgy lett 28 perc alatt 6:1, hogy közben kétszer elvesztette saját adogatójátékát. A folytatásban a magyar játékos vette el ellenfele szerváját, de Mirza gyorsan brékelt, és ezt tette 4:4-nél is. Csakhogy Czink nem adta fel, 5:5-re egyenlített, aztán jött a rövidítés, amelyben a rivális volt jobb.
A magyar teniszező este párosban is kiesett, a dél-afrikai Natalie Grandinnal az oldalán döntő rövidítésben maradt alul a negyeddöntőben a világelső Cara Black, Liezel Huber zimbabwei, amerikai kettőssel szemben. A WTA honlapja alapján az első játszmát 31 perc alatt nyerte meg az első helyen kiemelt Black, Huber duó, a másodikat pedig 37 alatt hozták Czinkék. A rövidítésben aztán igazolódott a papírforma, a zimbabwei, amerikai páros gyorsan elhúzott, s 1-6 után már nem volt visszaút.
egyes, negyeddöntő:
Mirza (indiai) - CZINK (16.) 6:1, 7:6 (7-4)
Li (Li, kínai, 4.) - Vögele (svájci) 6:3, 7:6 (7-3)
Rybarikova (szlovák, 13.) - U. Radwanska (lengyel) 6:3, 6:3
Sarapova (orosz) - Wickmayer (belga) 6:1, 2:6, 6:3
páros, negyeddöntő:
C. Black, Huber (zimbabwei, amerikai, 1.) - Czink, Grandin (magyar, dél-afrikai) 6:4, 4:6, 10-5 - döntő rövidítés
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.