A magyar Davis-kupa válogatott 15 éve még a Világcsoportban, a legjobbak között ért el bravúros győzelmet, most azonban egyetlen vereségre van attól, hogy a legalsó szintre kerüljön. Tehetséges játékosok jelenleg is vannak, a legjobb magyar férfi teniszező azonban lemondta a válogatottságot, mert a szövetségi kapitány nem akarta betenni a csapatba a testvérét. A felek a sajtóban üzengetnek egymásnak, a kapitány szégyelli a kialakult a helyzetet, ám ettől függetlenül is nagy problémát jelent, hogy általában nem a legjobb játékosok szerepelnek a válogatottban.

Balázs Attilával sokat erősödne a DK-csapat, de ehhez előbb rendezni kéne a személyes ellentéteket
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Fontos mérkőzést vesztett a magyar férfi Davis-kupa-csapat, amely az Euro-afrikai zóna II. csoportjának első fordulójában 3-2-re kikapott Észtországban, így júliusban a bennmaradásért játszhat a macedónok ellen.
Hogy el tudjuk helyezni a nyári meccset a tenisztérképen, ha a macedónok elleni hazai pályán kikapna a válogatott, akkor a Davis-kupa legalsó csoportjába kerülne, ahol olyan csapatok szerepelnek, mint San Marino, Izland vagy Málta, előbbi két országnak nincs játékosa a majdnem 1800 teniszezőt felvonultató világranglistán.
Az észtek elleni vereségre nem elsősorban azért kapták fel a fejüket a hazai teniszdrukkerek, mert a világranglistán 448. Jürgen Zopp kivételével a többi észt játékost elég alacsonyan jegyzik (Jaak Pöldma a 816., Mait Kunnap a 990., Vlagyimir Ivanov az 1395. helyen áll, míg nálunk Kellner Ádám a 324., Bardóczky Kornél az 537., Fucsovics Márton nincs még fenn a felnőtt ranglistán, de a juniorok között egyesben Australian Open-elődöntőt játszott, párosban pedig megnyerte a US Opent), hiszen a gyors pálya ritkán fekszik a magyar játékosoknak, sokkal inkább azért, mert nem volt ott a csapattal Tallinnban az elsőszámú játékosunk, a világranglistán 305. Balázs Attila.
Csak a testvérével együtt hajlandó játszani
Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány az általa legerősebbnek tartott csapatot szerette volna kivinni Tallinnba, vagyis Balázs Attilát, Kellner Ádámot, Bardóczky Kornélt és Varga Róbertet, előbbi kettő játszotta volna az egyes meccseket, utóbbi kettőnek pedig a párosban lett volna jelenése. Balázs visszalépése után a fiatal Fucsovics került a keretbe, akinek végül párosban is játszania kellett. Ahhoz képest, hogy Bardóczkyval összeszokatlan párost alkottak, csak döntő szett 10-8-ra bukták el a meccset.
Baranyi azt mondja, ő beválogatta Balázst, de a játékos lemondta a szereplést, arra hivatkozva, hogy nem fér bele az egyéni programjába, és mert nem kapta meg a szerződést, ami Baranyi szerint nem valós indok, mivel az egy hétig Balázsnál volt. Balázs erre úgy reagált, nagyon sajnálja a vereséget, szeretett volna ott lenni a csapattal, de mivel a kapitány kihagyta a testvérét, Györgyöt így nem vállalta a játékot. A szerződésről Balázs úgy nyilatkozott, komolyan nem jött szóba, Papp Sándor szakmai igazgatóval e-mailen úgy egyezett meg, akkor küldik a szerződést, ha vállalja a játékot, a Davis-kupa meccsek előtt ugyanis szerződésben rögzítik a szereplés anyagi részleteit.
Balázs Györggyel kapcsolatban is elég távol áll egymástól a két fél álláspontja, a kapitány úgy érzi, a világranglistán 483. helyen álló játékosnak nincs helye a csapatban, és nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy Attila a testvére kihagyása miatt nem vállalja a játékot. "Gyurit hívtam edzésre, de nem jött el, semmilyen szándékot nem mutatott, hogy a csapat tagja akar lenni. Mi nyitottak vagyunk, nem mi támadtunk, de az nem elfogadható, hogy valaki feltételeket szab, hogy mikor vállalja a játékot" - így a kapitány, aki 2006-ban vette át a válogatott irányítását Kiss Sándortól, az azóta tíz lejátszott találkozóból ötöt nyert meg a válogatott.
Egymásra mutogatnak
Az ifjabbik Balázs testvér viszont úgy érvel, bátyjának a tudása és a ranglista alapján is helye lenne a csapatban, és nem esett jól neki, hogy a kapitány azt nyilatkozta a Nemzeti Sportban, Gyurinak semmi keresnivalója a csapatban, és rossz teniszt játszik. Baranyinak viszont Balázs Attila nyilatkozata nem tetszett, aki a kapitány szerint tiszteletlenül beszélt róla, ráadásul megígérte neki, számíthat rá az észtek ellen, aztán megváltoztatta az álláspontját, és a szövetségen keresztül jelezte, hogy nem vállalja a játékot.
Balázs úgy érzi, verhető lett volna az észt csapat, és a sorsolás is a magyaroknak kedvezett, szerinte, ha ők ketten ott vannak a testvérével, akkor a 4-1-es vereségnél biztosan szorosabb lett volna a párharc, sőt, a győzelem is összejöhetett volna. Ha ő állítaná össze a csapatot, akkor Kellner Ádámot és magát nevezné az egyes meccsekre, bátyját és Bardóczkyt a párosra, ez az a felállás, ami még egyszer sem jött össze.
"Az kétségtelen, hogy a Davis-kupában játszani dicsőség, rutinszerzésnek és emléknek sem utolsó egy-egy ilyen meccs, de amíg Szabolcs a kapitány, nagy valószínűséggel nem vállalom a játékot. Pedig minden álmom, hogy játsszak a Davis-kupában, olyan éveket vesznek el tőlem, amiket már nem kaphatok vissza. Ha a kapitány lemond, vagy behívja Gyurit, akkor ingyen is játszom, ahogy azt tettem Bulgária és Moldova ellen. Nem tudom, mi az oka a kapitány és Gyuri konfliktusának, Szabolcs biztos jó szakember volt régen, de a mai tenisz más, mint a faütős" - mondta a kétszeres magyar bajnok, aki idén januárban Mallorcán nyert legutóbb tornát.
"Kezd eldurvulni a helyzet"
Baranyi nehezményezi, hogy valaki az egyéni érdekeket a csapat elé helyezi, és azzal példálózik, amikor ő volt aktív játékos, a Davis-kupa a mennyországnak számított. Szerinte külföldön nagy értéke van a Davis-kupának még most is, és úgy látja, a Németországban pallérozódó Fucsovicsnak is nagyot nőtt a renoméja azzal, hogy most pályára lépett a sorozatban, annak ellenére, hogy kikapott.

Az észtek ellen a magyar tenisz egyik legnagyobb ígérete, Fucsovics Márton is bemutatkozott a DK-csapatban
"Saját magunkat gyengítjük ezzel a széthúzással, és nem vagyunk olyan erősek, hogy ezt elbírja a csapat. Kicsit szégyellem is magam a helyzet miatt, kezd eldurvulni és olyan lenni ez az egész, mint a politika" - mondta Baranyi, aki állítása szerint ennek ellenére nyugodtan alszik, de szeretné mielőbb tisztázni az ügyet, és áprilisban egy sajtótájékoztató keretében érné el a békülést. Amikor felvetettük Balázsnak, hogy a kapitány szeretné rendezni a helyzetet, azt mondta, ő is hajlandó leülni Baranyival, mivel SOS-helyzet van.
Nem a legjobbak játszanak a válogatottakban
Azt egyelőre nem tudni, mire mennek a felek, és kik játszanak majd júliusban a macedónok ellen, de a személyi konfliktusok rendezése nagy szolgálatot tenne a magyar tenisznek. Amelynek a mostani helyzet ellenére egyáltalán nem sötét a jövője Baranyi szerint. A kapitány azt mondja, ha a tehetséges fiatalok, mint Fucsovics vagy Zsiga Máté bekerülnek a legjobb kétszáz közé a felnőttek közé, akkor ismét erős Davis-kupa-csapatunk lehet.
Sávolt Attila, az utolsó magyar férfi játékos, aki a legjobb százban volt a világranglistán, szintén optimista, szerinte Balázs Attila és Kellner Ádám rengeteget fejlődtek, mindketten a legjobb háromszázat ostromolják, és képességeik alapján egy sikeres évvel a kétszáz közé is bekerülhetnek. Éppen ezért szerinte az lenne a realitás, ha a DK-csapat a bennmaradás helyett az I. csoportért harcolna, és párhuzamot lehet vonni a Davis-kupa és a Fed-kupa között, ugyanis mindkét sorozatban az a legnagyobb problémánk, hogy nem mindig a legjobb játékosok lépnek pályára.
"A teniszszövetség szempontjából ez a két sorozat kellene, hogy a legfontosabb legyen, éppen ezért a kompromisszumra kéne törekedni, és akár az anyagi, akár a személyi feltételeket meg kéne tudni teremteni ahhoz, hogy a legjobb játékosok játsszanak, megadva ezzel a legnagyobb esélyt arra, hogy feljebb juthasson mind a Davis-kupa, mind a Fed-kupa csapat. Persze pontosan tudom, hogy ez nem könnyű feladat, mert a tenisz egyéni sportág és általában az egyéni érdekek a legfontosabbak a játékosok számára, nálam is előfordult, hogy lemondtam a részvételt a Davis-kupában, bár akkor én már 6-7 éve folyamatosan részt vettem az összes Davis-kupa-találkozón és abban az időben a legjobb száz közvetlen közelébe kerültem, ami életem lehetősége volt. Ráadásul az élet később engem igazolt, hiszen az alatt a pár hónap alatt sikerült bejutnom az első százba" - mondta Sávolt.
Sávolt vállalná
Amikor a mostani kapitánnyal konfliktusban lévő Balázs Attilát arról kérdeztük, kivel tudna együtt dolgozni a DK-csapatnál, Sávoltot is említette, aki azt mondta, hogy természetesen megtisztelő lenne számára egy ilyen felkérés és bár ez sok mindenen múlik, nem tartja kizártnak, hogy igent mondana, ha megkeresnék. Sávolt úgy véli, a nőknél is rendkívül fontos lenne mindent megtenni annak az érdekében, hogy a legjobb játékosok szerepeljenek a Fed-kupa csapatban hiszen Szávay Ágnes és Czink Melinda személyében ketten is a legjobb ötvenben vannak, velük pedig akár a Világcsoport is elérhető lenne.

Czink Melinda a legjobb ötvenben van, de 2006 óta nem játszott a Fed-kupában
Amikor a magyar férfi tenisz jövője került szóba, Sávolt Fucsovicsot és Zsigát említette, akiket nagy tehetségeknek tart, mindketten a legjobb tízben vannak egyébként a juniorok világranglistáján. Persze több példát is láthattunk arra, hogy valaki juniorként kiemelkedett a mezőnyből, a felnőttek között mégsem tudott maradandót alkotni, de Sávolt nem félti a fiatalokat.
"Az biztos, hogy az elkövetkező két-három év kritikus lesz, hiszen óriási a különbség a junior és a felnőtt mezőny között, nem könnyű az áttörés még a legjobb junioroknak sem. Ilyenkor alulról kell elkezdeni, a 10 és 25 ezer dolláros versenyekkel, és a fiataloknál nagy kérdés, hogy viselik majd el, ha eleinte nem jönnek a sikerek. Az utóbbi években több magyar játékos is bekerülhetett volna tehetsége alapján az első kétszázba, de túl hamar föladták, nem voltak elég kitartóak és elszántak. Fucsovics Marci viszont tehetségben, fizikai adottságait tekintve és legfőképpen fejben is nagyon jó szintet képvisel már ilyen fiatalon, minden adottsága megvan hozzá, hogy egy-két év alatt a legjobb százba kerüljön, sőt, még ennél is sokkal-sokkal többre hivatott."
Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy sokkal sűrűbb a mezőny, amíg 1995-ben, amikor a magyar Davis-kupa-csapat világszenzációt okozva 3-2-re legyőzte az ausztrálokat a Világcsoportban, körül-belül ezer teniszezőt jegyeztek a világranglistán, most majdnem 1800 játékos neve található a listán. A férfiaknál nincs nemzetközi szintű verseny Magyarországon, emiatt mindenhova utazni kell, kevés a megfelelő minőségű teniszcentrum és edzőpartner idehaza, ahogy Sávolt Attila fogalmazott: "Amíg máshol a játékosok lehetőségei inkább javulnak, mint romlanak, addig a tenisz hazai feltételrendszere egyre rosszabb helyzetben van. Éppen ezért kell értékelni, hogy ennek a kis országnak is van pár igen tehetséges játékosa, mind a férfiaknál, mind a nőknél."
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
A falat verte dühében a Való Világ kiesője
Nehezen viselte kiesését Kinga, aki már nem nyerheti meg a VV5-öt.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.