Vágólapra másolva!
A junior tenisz-világranglistán jelenleg második Babos Tímea Sopronból az MTK-ba igazolt, és a jövőben minden idők egyik legjobb magyar női játékosa, Temesvári Andrea készíti fel a versenyekre. Babos úgy érzi, véget ért a junior korszaka, a célja, hogy a felnőttek között is bizonyítson.

"Erre a felkérésre csak igennel válaszolhattam, és nagy örömmel tettem" - mondta a pályafutása legjobbjaként a rangsorban hetedik helyen jegyzett Temesvári, aki Martina Navratilova oldalán párosban volt bajnok a Roland Garroson. "Igyekezni fogunk, hogy a lehető legjobban felkészítsük Timit a tornákra."

Temesvári mellett Barátosi Levente lesz a Soproni Vasutasból frissen igazolt 17 esztendős játékos másik edzője, és Babos Csaba, Tímea édesapja - ahogy eddig is tette - szintén részt vállal a feladatokból.

"A junior korszakom, úgy érzem, véget ért, most már a felnőtt versenyekre koncentrálok" - mondta Babos Tímea, aki az idén az ifjúságiak között párosban a Roland Garroson, Wimbledonban és a US Openen is diadalmaskodott az amerikai Sloane Stephens oldalán. "Október végén Ausztráliába és Új-Zélandra utazom, ahol öt, egyenként ötvenezer dolláros versenyen indulok. Szeretnék jó eredményeket elérni, mert az a célom, hogy javítsak a ranglistás helyezésemen, és indulhassak januárban az Australian Open selejtezőjében."

Babos jelenleg a 327. a rangsorban, tehát még legalább száz helyet kell előrébb lépnie, hogy helyet kapjon az ausztrál nyílt bajnokság kvalifikációjában.