Csaknem féléves kihagyás, hosszú sérülés után márciusban, Indian Wellsben játszik újra Szávay Ágnes. A 22 éves magyar teniszező olykor pokoli fájdalmakkal játszott, de új edzőjével, Köves Gáborral együtt hisz a felemelkedésben, és azt sem zárta ki, hogy egyszer Grand Slam-tornát nyerjen.

"Az elmúlt szezont fájdalomcsillapítókkal és mindenféle tapaszokkal játszottam végig, csak akkor még éppen nem tudtuk, hogy mennyire komoly a probléma, ez pedig azt eredményezte, hogy a gyomromat szinte teljesen tönkretettem, a sérülésem pedig még rosszabb lett" - mondta az MTI-nek a világranglista 38. helyén álló Szávay. "Volt korábban egy gerincsérvem, az már szinte teljesen panaszmentes, most viszont egy deréktáji gerincelcsúszással bajlódom."
A legendás amerikai teniszező, Andre Agassi önéletrajzi könyvében éppen erről írt a bevezetőben: fekszik a padlón a gerincproblémáival, a hátfájásával és szinte üvölt a fájdalomtól. "Sajnos én is közelről ismerem ezt az érzést. A könyvet még nem olvastam, de ez lesz a következő, amit elolvasok, lesz rá időm a hosszú repülőutakon."
Ugrott a Fed-kupa és a párizsi torna is
Szávay Ágnes két nappal az utazás előtt mondta le a Fed-kupa-szereplést, korábban viszont még úgy nyilatkozott, hogy ez a verseny lesz a felvezető az idei szezonra.
"Így terveztük, többször is próbálgattuk a hátamat, hogy mennyire és milyen gyorsan fájdul meg, folyamatosan erősítettünk, nagyon sokat dolgoztunk. Három nappal az utazás előtt játszottam újra, és 3:3-ig, tehát hat játékot tudtam úgy teniszezni, hogy nem fájt. Egy szettet sem tudtam lejátszani panaszmentesen, akkor hogy lettem volna képes egy egész meccset végigteniszezni?"
Nem sokkal később a párizsi tornát is lemondta, amelyen tavaly negyeddöntős volt. "Úgy gondoltam, egy hét alatt már nem fog annyit javulni a helyzet, hogy Párizsban pályára léphessek. Ezzel viszont nyertem még másfél hónapot, és szerencsére a ranglistán sem fogok sok helyet veszíteni. Indian Wellsben kezdek március elején, szeretem azt a versenyt, mert 64-es a főtábla, ami azt jelenti, hogy az első körben nem játszhatok kiemelt ellenféllel, mert ők erőnyerők a nyitófordulóban."
Szávay néhány éve, amikor befejezte junior pályafutását, duzzadt az erőtől, bármelyik élvonalbeli sportoló megirigyelhette fizikai állapotát. "Sajnos 2006-ban elkaptam egy mononukleózis nevű betegséget, ami teljesen legyengítette az immunrendszeremet. Azóta egyszer sem voltam igazán fitt, persze akadtak közben jó és kevésbé jó periódusaim is. Most az a célom, hogy újra eljussunk a korábbi szintre. Úgy érzem, menni fog, mert rengeteget foglalkozunk a hátammal, minden nap gyógytornázom, és egy nagyon jó csapat áll mögöttem."
Szinte minden játékelemben javult
A magyar teniszező legutóbb októberben, a 4,5 millió dollár összdíjazású pekingi tornán játszott, ahol már az első fordulóban kiesett. Aztán edzőcsere következett, elbúcsúzott az osztrák Karl-Heinz Vettertől és Köves Gábor, az egykori kiváló Davis-kupa-játékos lett az új tréner.
"Élvezem az edzéseket, nagyon fel tud dobni még a legnehezebb pillanatokban is. Olyan ember, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy nekem a legjobb legyen. Sok újat adott nekem, nagyszerű párosjátékos volt, már most úgy érzem, hogy sokat fejlődött a szervám és a röptém. Régebben a tenyeresem volt a gyengébb, most ez is javult, és azt hiszem, egy szinten van a fonákkal, de javult az adogatás-fogadásom is."
Az ötszörös egyéni WTA-tornagyőztes játékos 2008 áprilisában a tizenharmadik volt a világranglistán, jelenleg pedig a 38. "Az idén az első három hónap elúszott, így a legjobb harminc a reális cél. Ezzel jövőre Ausztráliában már kiemelt lehetnék és az Australian Openen elért jó eredmény esetén már a húsz közé kerülhetnék."
Szávay elképzelhetőnek tartja azt is, hogy bekerüljön az első tíz közé, és szerinte akár Grand Slam-tornát is nyerhet. "Ez a célom, ezért dolgozunk! Aztán megyünk tovább, ha az ember nyer egy Grand Slamet, akkor jó lenne megnyerni egy másodikat is, mert evés közben jön meg az étvágy."
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Kettős magyar duplázás az úszó-Eb-n
Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna ezüstérmes lett a debreceni úszó-Eb zárónapján 200 pillangón. Hosszú csak harmadikként fordult az utolsó ötvenre, de óriásit ...
Érvényesül-e az Eb-n a Poborsky-faktor?
Minden nagy világversenyen felbukkannak olyan új sztárok, akiknek nagy jövőt jósolnak, de ezt nem tudják beváltani. Karel Poborsky, Nuno Gomes, Milan Baros vagy Andrej ...
Nem tudnak lenyomni a víz alá - Kiss Gergely klub nélkül készül az olimpiára
Kiss Gergely a BL-ben a legjobb négy közé jutott, a magyar bajnokságban pedig aranyérmet nyert a Vasassal, az egyesület anyagi okok miatt mégsem tartotta meg a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?