Arn Gréta három játszmában, maratoni csatában nyert a hatodik helyen kiemelt olasz Sara Errani ellen a 220 ezer dollár összdíjazású mexikói keménypályás nőitenisz-torna nyolcaddöntőjében, és a következő körben a másodikként rangsorolt orosz Anasztaszija Pavljucsenkova lesz az ellenfele.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Arn Gréta - Errani (olasz, 6.) 4:6, 7:5, 6:4
Pavljucsenkova (orosz, 2.) - Oudin (amerikai) 6:2, 7:6 (8-6)
Hercog (szlovén, 8.) - Zahlavova Strycova (cseh) 6:4, 6:7 (4-7), 6:2
Govorcova (fehérorosz) - Kudrjavcova (orosz) 6:3, 4:6, 6:0
Kettő kettőig fej fej mellett haladt a két teniszező, majd Arn elvesztette az adogatását, Errani viszont egyre jobban belelendült, zsinórban három gémet nyert (5:2). A magyar teniszező azonban nem adta fel, 5:4-re jött fel, de végül 45 perc alatt elveszítette az első szettet.
A folytatásban már a nyitó játékban hatalmas csata alakult ki, Arn keményen küzdött, de végül közel húszperces küzdelem után ismét brékhátrányba került, sőt riválisa 2:0-s, majd 4:2-es előnyhöz jutott. A magyar játékos azonban mindkét alkalommal kiegyenlített, mi több, magához ragadta a kezdeményezést, és 6:5-ös vezetésénél két szettlabdához jutott, amelyek közül a másodikat sikerült értékesítenie, így egyenlített. A második játszma 75 percig tartott.
A mindent eldöntő utolsó szettben hol az egyik, hol a másik játékos jutott előnyhöz. A hajrában azonban ismét a magyar teniszező kerekedett felül, 5:4-nél két meccslabdája is volt, és a másodikat sikerült kihasználnia.
A magyar játékos a pénteki negyeddöntőben a második helyen kiemelt orosz Anasztaszija Pavljucsenkovával találkozik, aki két játszmában búcsúztatta az amerikai Melanie Oudint. A magyar játékos 2 óra 51 perc alatt győzte le szerdai riválisát.
Arn Gréta a múlt héten rendezett acapulcói tornán szintén a negyeddöntőig jutott.
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben
A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok ...
Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is
Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már ...
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyőri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyőri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyőri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti ...
Chelsea-edzőváltást érhet a Napoli BL-diadala
Bár az első félidő közepén a Chelsea labdarúgócsapata szerzett vezetést, az angoloknak nem sok esélyük volt a végső győzelemre a Napoli elleni idegenbeli Bajnokok ...
A hajrában bukta el moszkvai győzelmét a Real
Ugyan Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett góljával a 93. percig vezetett a spanyol Real Madrid a CSZKA Moszkva otthonában, Wernbloom hajrában lőtt találatával az ...
Már csak Abramovics tart ki Villas-Boas mellett
Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó ...
Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár
A Barcelona untatja, Filippo Inzaghira felnéz, és valahogy mindig betalál Aleksandrs Cekulajevs, az észt bajnokság gólkirálya, aki 46 gólt szerzett egy szezon alatt. Ezt ...
A bajnokság, amely megváltoztatta a futballt - húszéves a Premier League
Amikor az angol élvonalban szereplő 22 klub 1992. február 20-án megegyezett abban, hogy kiválnak a ligából, és Premier League néven létrehozzák a saját bajnokságukat, ...
A jégen töltött idő megeszi az izmot - brutális menetelést darálnak le a dunaújvárosi hokisok
Elképesztő sorozat középen tart a Dab.Docler jégkorongcsapata, amely tíz napon belül a Mol Liga és az osztrák másodosztály (Nationalliga) keretein belül összesen kilenc ...
Az ember, akit nem váltott meg a sport - Chisora nem most tért át a sötét oldalra
Dereck Chisorának megvolt az esélye, hogy hollywoodi történetté változtassa az életét. A fegyverek, a drogok és az utcai erőszak világából indulva a pártfogó felügyelője ...
Jegygyűrű tépte le az ujját, csirkeszárny törte el az arccsontját - furcsa focisérülések
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a ...
Káosz Újpesten: három kirúgás és egy felmondás egy nap alatt
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A ...
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.