Vágólapra másolva!
Tavalyelőtt párosban a US Openen, tavaly egyéniben Wimbledonban ért fel a juniorok között a csúcsra Fucsovics Márton. A 19 éves nyíregyházi teniszezőnek óriási jövőt jósoltak a szakemberek, ám kiderült, másfél éve az edzések helyett az éjszakai szórakozóhelyeket látogatja inkább. Hornok Miklós, a Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitánya úgy érzi, hatalmasat hibázott, hogy másfél évig szőnyeg alá söpörte a problémákat, ám most végleg kiborult a bili, kizárta a játékost a csapatból. Az édesapa, Fucsovics József szerint nem kell attól tartani, hogy fia elvész a sportág számára, csupán kamaszodik.

2009-ben és 2010-ben még a magyar tenisz ünnepelt sztárja volt Fucsovics Márton, az 1992-es születésű játékost a sportág legnagyobb hazai reménységének tartották. Előbb 2009 szeptemberében a tajvani Cseng Peng Hszie oldalán megnyerte a US Open junior páros versenyét, majd 2010-ben a wimbledoni bajnokság egyesében diadalmaskodott, a döntőben 6:4, 6:4-re győzött az ausztrál Benjamin Mitchell ellen.

Ugyan a nagy áttörés a felnőttek között nem következett be, de a 19 éves csillagtól ezt nem is lehetett első profi évében elvárni. Mégis bombaként robbant a hír: Hornok Miklós, a Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitánya a hét elején bejelentette, nem számít Fucsovicsra a britek elleni mérkőzésen. Az ok döbbenetes: rossz hozzáállás és sportolóhoz nem illő életmód.

"Jó ideje küzdünk a problémával, eddig próbáltuk házon belül megoldani, sikertelenül. Marci használhatatlan, nem motivált, keveset edz" - kezdte az [origo] megkeresésére Hornok Miklós.

A Davis-kupa-válogatott szövetségi kapitánya retteg attól, hogy egy újabb szupertehetséget veszít el a magyar tenisz. "Nincs más megoldás, most sokkterápiához folyamodunk" - jelentette ki.

"Marci két-három évet kint volt egy szigorú német akadémián, talán ennek hatására akarja most kiélni magát. Tizenegy éves kora óta ismerem, szeretjük és tiszteljük egymást, de az életvitele borzalmas. Barátok és barátnők veszik körül, mindenki vele akar mutatkozni, benne van az éjszakai életben, minden estéjét szórakozóhelyeken tölti."

Hornok azt mondta, megpróbált mindent, de hiába beszélt Fucsoviccsal, hiába egyeztetett a szüleivel, illetve a menedzserével, semmi sem változott.

Forrás: AFP/Ian Kington

"A bili most borult ki végleg. Fontos mérkőzés előtt állunk a britekkel, ezért két hete megegyeztem Marcival, hogy a következő öt hetet ennek rendeli alá, jön és velem készül. Négy napig működött a dolog, az ötödiken azonban már fél egykor elment moziba. Ő úgy vélte, ez rendben van. Aztán a felkészülés második hetén elutazott egy szlovák versenyre, két győzelem után a harmadik meccsen kikapott, onnan egyenesen a nyíregyházi éjszakába vezetett az útja. Ráadásul provokatív módon mindezt a Facebookra is kiírta" - panaszkodott a szakember, aki szerint a fiatal csapattársakkal, a vért izzadva készülő Balázs Attilával vagy Kellner Ádámmal szemben ez igazságtalan, és nem fér bele abba az értékrendbe, amit a válogatottnál szeretne kialakítani.

"Ilyen hozzáállással hogyan lehet felkészülni egy olyan csatára, amelynek csúcspontjaként akár még Andy Murray-vel is összetalálkozhatna? Úgy egyeztünk meg, hogy múlt vasárnap 11-kor találkozunk, de miután szombaton éjfélkor még a Gödörben, hajnal négykor meg a Rióban volt, én ébresztettem délben. Egy órára beért, leültünk, elmondtam neki századszor is, így nem lehet élni, egy élsportolónak készülnie és aludnia is kell. Azt válaszolta, ő már nem tud erről lemondani, lehet, a teniszt is befejezi. Nem maradt más választásom, kiraktam a válogatottból."

Hornok szerint hatalmasat hibázott abban, hogy másfél éve szőnyeg alá söpri a problémákat. "Marci csak jó híreket hall magáról, mindig írják, micsoda tehetség, miközben a teniszvilágban mindenki tudja róla, milyen a hozzáállása. A legutóbbi, júliusi, fehéroroszok elleni DK-meccs első két napján teljesen indolensen viselkedett, nem akart edzeni. Akkor újabb hibát követtem el, mert alkut kínáltam neki. Mondtam, vagy összeszedi magát, vagy elzavarom, akár sérülésre hivatkozva, akár a média nyilvánossága előtt megszégyenítve. Akkor még a teniszt választotta. Látszott, hogy micsoda teniszező lehetne, ha ilyen hozzáállással három szetten keresztül remekelt párosban."

Forrás: AFP

Kérdésünkre, vajon ehhez mit szólnak a szülők, a kapitány nem kertelt. "A helyzet biztos nekik fáj a legjobban, gondolom, otthon is áll a háború. De ilyen esetben a szülők felelőssége sem kerülhető meg, az értékrend-zavar onnan datálódhat."

Az [origo] megkereste Fucsovics menedzserét, Joó Györgyöt, aki előbb visszakérdezett ("Miért, milyen ügye van Marcinak?"), majd közölte, a Davis-kupa-válogatottból való kizárásról nem nyilatkozik.

Miután Fucsovics Mártont nem sikerült utolérni, megkerestük édesapját, Fucsovics Józsefet, aki szintén nem kívánt nyilatkozni, mert azt mondta, az ide-oda sárdobálás nem tesz jót, inkább előretekintene, végül mégis megpróbált magyarázatot adni.

"Marci ötéves kora óta teniszezik, az utóbbi három évet egy német teniszakadémián töltötte, kőkemény kollégiumi körülmények között. Majd hazajött, érettségizett, és kamaszodott. Meg kell érteni, ő sok mindenből kimaradt, szerelemből, barátnőkből és barátokból - itthon ezt mind-mind megtalálta. Persze jók és rosszak egyaránt, ő éppen kevés élettapasztalata miatt nem mindig tudott megfelelően szelektálni" - mondta az édesapa.

Forrás: AFP/Ian Kington

Kérdésünkre, hogy akkor a szövetségi kapitány döntése azért nem teljesen érte őket váratlanul, Fucsovics József annyit mondott, többé-kevésbé érthető Hornok lépése, de nem szabad elfeledni, amíg ők Nyíregyházán élnek, addig a kapitány Budapesten. "Nem hiszem, hogy a legjobb módot választotta" - fűzte hozzá Fucsovics József.

"Nem kell attól tartani, hogy Marci elvész a tenisz számára, be fog nőni a feje lágya, és szép eredményeket ér még el. Ő a teniszhez ért a legjobban, azt fogja csinálni."