Vágólapra másolva!
Betegség miatt visszalépett az amerikai nyílt teniszbajnokság további küzdelmeitől Venus Williams, így a német Sabine Lisicki játék nélkül jutott a US Open 3. fordulójába. Az amerikai tinédzser, Madison Keys elképesztő játékkal lepte meg Lucie Safarovát, de végül a 27. helyen kiemelt cseh három szettben legyőzte a világranglista 455. helyén álló 16 éves tehetséget.

2005 óta az amerikai Madison Keys lett a legfiatalabb teniszező, aki mérkőzést tudott nyerni Flushing Meadowsban. A 16 éves floridai tehetség az első körben honfitársnőjét, Jill Craybast verte, majd a második fordulóban a cseh Lucie Safarovát is majdnem megtréfálta.

A világranglista 455. helyén álló Keys az első szettben már 5-0-ra is vezetett, a 6-3-ra elbukott játszma után azonban Safarova összekapta magát, és két szoros szettben megnyerte a mérkőzést 3:6, 7:5, 6:4-re.

"Azt kell mondanom, a korához képest kiváló játékos, simán beférne a top 50-be" - mondta Keysről a cseh teniszező. "A mérkőzés elején rengeteg hibát követtem el, nem éreztem a pályát, teljesen meglepett a játéka."

Hogy milyen szoros volt a mérkőzés, azt jól példázza, hogy ugyan Safarova nyert, de összességében Keys több pontot (106-100) csinált nála.

A tavaly döntős, második helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjova három szettben nyert az ukrán Katyerina Bondarenko ellen.

Betegség miatt visszalépett a tornától Venus Williams, így a 22. helyen kiemelt német Sabine Lisicki játék nélkül jutott a 3. fordulóba.

Eredmények, nők, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Zvonarjova (orosz, 2.) - K. Bondarenko (ukrán) 7:5, 3:6, 6:3
Safarova (cseh, 27.) - Keys (amerikai) 3:6, 7:5, 6:4
Niculescu (román) - Dulgheru (román) 6:3 6:0
Medina Garrigues (spanyol, 30.) - Robson (brit) 6:2, 6:3
Kirilenko (orosz, 25.) - Dushevina (orosz) 6:1, 6:2
Lisicki (német, 22.) - V. Williams (amerikai) játék nélkül
Peng Suaj (kínai, 13.) - Pironkova (bolgár) 6:2, 6:4
Görges (német, 19.) - Pous (spanyol) 6:3, 6:1
Petrova (orosz, 24.) - Hercog (szlovén) 6:2, 6:4

férfiak, 1. forduló:
Benneteau (francia) - Almagro (spanyol, 10.) 6:2, 6:4, 6:3
Lopez (spanyol, 25.) - Ito (japán) 6:2, 6:4, 6:4
Pospisil (kanadai) - Rosol (cseh) 6:1, 6:2, 6:1
Del Potro (argentin, 18.) - Volandri (olasz) 6:3, 6:1, 6:1
Junqueira (argentin) - K. Beck (szlovák) 6:2-nél K. Beck feladta
García-López (spanyol) - Gimeno-Traver (spanyol) 6:3, 1:6, 7:6, 4:6, 7:6
Istomin (üzbég) - Sweeting (amerikai) 3:6, 7:5, 6:4, 7:6
Haase (holland) - Machado (portugál) 6:0, 6:4, 6:4
Dutra Silva (brazil) - Sorensen (ír) 6:0, 3:6, 6:4, 1:0-nál Sorensen feladta