A világelső Novak Djokovic majdnem hatórás, hihetetlen meccsen győzte le Rafael Nadalt az év első Grand Slam-tornája, az Australian Open döntőjében. A szerb klasszis ezzel megvédte a címét, sorozatban harmadik, összesen ötödik GS-győzelmét aratta, és mindháromszor Nadalt győzte le, aki az első játékos lett az Open Era óta, aki három GS-tornát bukott el zsinórban.

Nadal harmadszorra is vesztett
SporthírcentrumAz elmúlt 24 óra sporthírei egy helyen.
Australian Open, férfi döntő:
Djokovic (szerb, 1.) - Nadal (spanyol, 2.) 5:7, 6:4, 6:2, 6:7 (5-7), 7:5
Djokovic és Nadal harmincadik alkalommal játszott egymással, Nadal 16-13-ra vezetett összesítésben, de volt olyan stattisztika, amely a szerb mellett szólt, ő nyerte ugyanis legutóbbi hat meccsüket.
Az első szettben 2:2-ig mindenki hozta a saját adogatását, ekkor Nadal egy nagy mentés után bréklabdához jutott, de Djokovic azt még hárítani tudta, a másodikat viszont már nem. A szerb rögtön a következő játékban visszabrékelhetett volna, de Nadal nem adta oda az adogatójátékát, legalábbis ekkor még nem.
4:3 után viszont összejött a brék a világelsőnek, aki 5:5-nél könyű labdát rontva elbukta az adogatását, így Nadal 80 perc alatt 7:5-re húzta be az első szettet. A másodikban Djokovic 2:1-nél tudott meglógni, amikor a háló segítségével vette el Nadal adogatását. 5:2-nél Nadal hárította a szerb játszmalabdáját, aki a saját szervájánál újabb három szettpontig jutott, de mégsem tudta megtörni a spanyolt, sőt, egy kettős hibábal visszahozta őt.
Nadal megkapta a lehetőséget az egyenlítésre, de nem élt vele, Djokovic viszont eljutott a negyedik szettlabdáig, amit nem ő nyert meg, hanem a spanyol bukott el egy kettős hibával, ezek egyenlített a szerb a játszmákat tekintve.
A világelső a harmadik szettben is lendületben maradt, és lemásolta az előző játszma elejét, megint a negyedik játékban brékelt. Djokovic nem tudott hibázni, egyre-másra ütötte a nyerőket, és 5:2-nél, Nadal adogatásánál jutott játszmalabdához, amelyet egy príma tenyeressel értékesített, ezzel fordított a szetteket tekintve.
A negyedik szett első játékában Nadal keményen szorongatta Djokovicot, aki végül hozni tudta az adogatását. 2:2-nél Nadal 0:30-ig eljutott, de bréklabdáig már nem, pedig ez ígéretes lehetőségnek tűnt, hogy visszajöjjön a meccsbe. Djokovic 4:3-as vezetésnél három zseniális megoldással három bréklabdához jutott, Nadal az elsőt egy bivalyerős tenyeressel, a másodikat egy remek szervával, a harmadikat egy pörgetett fonákkal hárította. Sőt, ha már így belejött, be is húzta a játékot.
Nadal a szokásosnál is hevesebben ünnepelt a meccset megmentő egyenlítés után, de nem jött jól neki, hogy eleredt az eső, így nagyjából 10 percig állt a játék, amíg behúzták a Rod Laver-stadion tetejét. Az újrakezdés után Djokovic nagyon simán hozta a saját adogatását, az utolsó pontot egy egészen bravúros tenyeressel nyerte meg. Mivel egyikük sem engedte ki a kezéből az adogatójátékát, rövidítés döntött a szettről, 5-4-nél Djokovic ziccerben a hálóban püfölte a labdát, Nadal pedig megérezte a vérszagot, és kicsikarta a döntő szettet, jött is a vamos, meg az ökölrázás.

A képre kattintva galéria nyílik!
A mindent eldöntő szett elején mindketten hozták az adogatásukat, bár Djokovicnak 1:2-nél nem volt künnyű dolga, Nadal 15:30-ig eljutott. Közben beléptek a hatodik órába, Djokovic mozgásán meg is látszódtak a fáradtság jelei, ami teljesen érthető volt, mivel a Murray elleni elődöntő is maratoni meccs volt. Hogy ez volt-e az oka, nem biztos, mindenesetre Nadal brékelte Djokovicot, és 4:2-nél két játékra került a győzelemtől. Akik azt hitték, eldőlt minden, tévedtek: Nadal 30:15-nél ziccert rontott, Djokovic pedig brékelt, majd egyenlített.
Ekkor már minden idők leghosszabb AusOpen-meccsét játszották a felek, megelőzve az eddigi rekorder Nadal-Verdasco elődöntőt 2009-ig, amely 5 óra 14 percig tartott. 5:5-nél Djokovic bréklabdáig jutott, és a másodiknál Nadal nyesése a hálóban landolt, így a meccs megnyerésének küszöbére került a szerb.
Mégis Nadalnak volt bréklabdája, de nem tudta megcsinálni, nem úgy Djokovic, aki az első meccslabdáját értékesítette, és ezzel harmadszor nyert Australian Opent, egyben megvédte a címét. Ez volt a világelső ötödik GS-sikere, a legutóbbi hármat - Wimbledont, US Opent, és az AusOpent - egyaránt ő nyerte, és mindannyiszor Nadalt verte, akit zsinórban hetedszer győzött le.
"Jó reggelt mindenkinek! Ez volt pályafutásom legkeményebb meccse, és örülök hogy részese lehettem ennek a nagy csatának" - nyilatkozta Nadal a meccs után.
"Rafa, ma tenisztörténelmet írtunk, és sajnos csak egy győztes lehetett. Remélem, még sok döntőben találkozunk. Ez volt karrierem legnagyobb sikere Wimbledonnal együtt, ahol mindig is nyerni akartam. Büszke vagyok arra, hogy hat órán át játszottam Nadallal, és a történelem része lehettem. Sírni tudnék, de a fájdalom és a szenvedés mellett csodálatosan érzem magam" - értékelt Djokovic.
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
Real-focista, csodagyerek és menekülttábort megjárt légiós is igazolt az NB I-be
A magyarországi átigazolási időszak február 21-én éjfélkor ért véget, a télen összesen 19 külföldi futballista szerződött az NB I-be. Akad közöttük bosnyák válogatott, ...
A Bayern és az Inter is pórul járt a hajrában a BL-ben
A 2010-es BL-döntő két résztvevője, a Bayern München és az Internazionale is megkezdte nyolcaddöntős szereplését az idei sorozatban, a bajorok a svájci Basel, az olaszok ...
Kiütötték az irányítókat a továbbképzett vízhordók a Serie A-ban is
Az olasz labdarúgásban nagy hagyománya van a klasszikus irányítónak, és a trequartista szerepköre a legtovább a Serie A-ban tartotta magát. Manapság azonban már ...
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyőri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyőri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyőri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti ...
Chelsea-edzőváltást érhet a Napoli BL-diadala
Bár az első félidő közepén a Chelsea labdarúgócsapata szerzett vezetést, az angoloknak nem sok esélyük volt a végső győzelemre a Napoli elleni idegenbeli Bajnokok ...
A hajrában bukta el moszkvai győzelmét a Real
Ugyan Cristiano Ronaldo első félidőben szerzett góljával a 93. percig vezetett a spanyol Real Madrid a CSZKA Moszkva otthonában, Wernbloom hajrában lőtt találatával az ...
Már csak Abramovics tart ki Villas-Boas mellett
Legutóbbi öt találkozóján nem tudott nyerni a Chelsea, és a Napoli elleni idegenbeli BL-mérkőzésen sem a londoniak az esélyesek. André Villas-Boas alatt az angol sajtó ...
Valahogy mindig betalál a Messit kenterbe verő csatár
A Barcelona untatja, Filippo Inzaghira felnéz, és valahogy mindig betalál Aleksandrs Cekulajevs, az észt bajnokság gólkirálya, aki 46 gólt szerzett egy szezon alatt. Ezt ...
A bajnokság, amely megváltoztatta a futballt - húszéves a Premier League
Amikor az angol élvonalban szereplő 22 klub 1992. február 20-án megegyezett abban, hogy kiválnak a ligából, és Premier League néven létrehozzák a saját bajnokságukat, ...
A jégen töltött idő megeszi az izmot - brutális menetelést darálnak le a dunaújvárosi hokisok
Elképesztő sorozat középen tart a Dab.Docler jégkorongcsapata, amely tíz napon belül a Mol Liga és az osztrák másodosztály (Nationalliga) keretein belül összesen kilenc ...
Az ember, akit nem váltott meg a sport - Chisora nem most tért át a sötét oldalra
Dereck Chisorának megvolt az esélye, hogy hollywoodi történetté változtassa az életét. A fegyverek, a drogok és az utcai erőszak világából indulva a pártfogó felügyelője ...
Jegygyűrű tépte le az ujját, csirkeszárny törte el az arccsontját - furcsa focisérülések
Ever Banega hétvégi sérüléséből kiindulva a Goal.com internetes oldal készített egy tízes listát a focisták legextrémebb sérüléseiből. Volt, akit a jegygyűrűje, vagy a ...
Káosz Újpesten: három kirúgás és egy felmondás egy nap alatt
Roderick Duchatelet belga tulajdonos menesztett az Újpesttől három alkalmaztotat, mire Csehi István ügyvezető igazgató felmondott - írja a Nemzeti Sport hétfői száma. A ...
Megszorongatná a Passatot
Az új Avensisnek racionális érvek alapján nehéz ellenállni: nem csak jobb autó lett, hanem olcsóbb is.
Egy célja volt csak a tíz villalakó beköltöztetésének
A missziót részben telje- sítették is már a keddi adással: jobb lehet a vége.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.