Vágólapra másolva!
Furcsa kínai utcákról, az első WTA-tornagyőzelme kulcsáról és egy mexikói nézőcsúcsról is beszélt Babos Tímea az [origo]-nak. A mindössze 18 éves teniszező jelenleg a legfiatalabb a világranglista első hetvenjében, élete első döntőjében a pontjainál felállva ujjongott a közönség, ám azt mondja, sokkal céltudatosabb annál, hogy elszálljon a hirtelen jött sikertől.

A mexikói Monterreyben Babos Tímea megszerezte élete első WTA-győzelmét. A második felnőttidényét kezdő teniszező repülőrajtot vett 2012-ben: a 220 ezer dollár összdíjazású tornán elért sikere előtt egy héttel Bogotában elődöntőig jutott. Az [origo] Acapulcóban érte utol a sikerével a világranglista 68. helyére kapaszkodó Babost.

Élete első WTA-győzelméhez egyben az első döntőjét kellett hoznia. Hogyan sikerült nyugodtnak maradnia?

Jó kérdés, én is elég szokatlannak éreztem a nyugalmam, mondtam is az edzőmnek, Barátosi Leventének, hogy egészen higgadtan uraltam a játékot, ami azért elég furcsa. Ráadásul csak annyit adtam ki magamból, amennyi a győzelemhez kell, nem játszottam túl magam.

Az első szervái kilencven százalékából pontot csinált, ez erős és hullámvölgyek nélküli koncentrációra vall.

Valóban az volt a legfontosabb, hogy a szervagém stabil maradjon, és ezzel elbizonytalanítsam az ellenfelet, miközben pedig az én önbizalmam meg nő. Előző nap még Sara Errani ellen nem tudtam kiszerválni a meccset, itt viszont sikerült. Ez egy Federer-szerű játék volt (halk nevetés), amennyiben csak a szervagémekre figyeltem, fogadóként pedig vártam a lehetőséget, és lecsaptam rá.

Errani jelenleg 36. a ranglistán, vert már meg ennyire magasan jegyzett ellenfelet?

Még sosem győztem le ilyen előre rangsorolt játékost, de nem ettől érzékenyültem el, hanem attól, ahogyan megvertem. A második szettben szerváltam a meccsért, de sikertelenül, amitől elment az önbizalmam. Aztán a döntő szettben elvette az adogatásomat, később is sokáig szenvedtem, amit nehéz volt feldolgozni, mégis sikerült, ami hihetetlennek tűnt, óriási örömet okozott.

Ezért az akaraterőért kedvelték meg a szurkolók? Elnevezték a szerva hercegnőjének, néhányan pedig a testükre festették a nevét Mexikóban.

Már egy héttel korábban, Bogotában is nekem drukkoltak, pedig ott sosem jártam addig, míg a monterreyi tornán már tavaly is indultam. A döntőben egyértelmű volt, hogy mellettem állnak, az ellenfelem nyerőit udvariasan megtapsolták, az én pontjaimnál viszont felállva ujjongtak. Ezt az egész heti játékomnak köszönhettem, mert napról napra többen jöttek ki a meccseimre. Mondta is a torna igazgatója, Hernan Echavarria, hogy nézőcsúcsot döntöttünk, még sosem jöttek el ennyien erre a versenyre.

Forrás: MTI/EPA/Miquel Sierra

Döntőbeli ellenfele, Alexandra Cadantu még bréklabdáig sem jutott. Mennyire volt fárasztó így lehozni az 1 óra 21 perces döntőt?

Előtte volt olyan meccsem, amivel negyed egykor, aztán olyan, amivel tizenegykor végeztem, ez pedig nagyon megterhelő volt. Éreztem is a lábaimat a döntőben, nem a legfrissebben mozogtak, mégis inkább fejben voltam fáradtabb.

Hogyan készült fel az ellenfélből, akivel eddig csak egyszer találkoztak?

Az első meccsünket nem nagyon vettem figyelembe, döntő szettben kaptam ki, de nyernem kellett volna, csak nem voltam jó passzban. Itt Arn Gréta ellen néztem meg a játékát, nem gondoltam volna, hogy döntőbe jut. Kicsit tartott is tőlem szerintem, a meccs közepétől meg már nem is hittem, hogy kikaphatok.

A WTA honlapján az ön győzelme volt a főhír. Milyen érzés látni egy ilyet?

Nagyon furcsa volt. Múlt héten szólt rólam először egy hír, aztán ahogy mentem előre, mindennap írtak rólam, majd jött ez a cikk. Most is nagy az érdeklődés, valószínűleg éppen a korom miatt is: szerda délután médiatréningre mentem, illetve a WTA-nál szeretnének egy fotósorozatot rólam.

Forrás: MTI/EPA/Miguel Sierra

Hogyan viseli ezt a felhajtást?

Apa (Babos Csaba) meg a körülöttem lévők próbálják úgy csinálni, hogy ebből nekem csak a jó jusson, tehát az edzésre és a pihenésre jusson idő. Ez az elsődleges, ha ez rendben, akkor nem bánom a szerepléseket.

Egy olvasónk a gratulációja mellett azt írta: "Remélem, ez a győzelem nem száll a fejébe, és nem hiszi el, hogy már nem kell úgy edzeni. Most kell csak igazán belehúzni!" Mit üzenne neki?

Nem olvasok fórumos hozzászólásokat, próbálom elkerülni a negatívumokat, de a gratulációkat köszönöm. Az elszállástól engem nem kell félteni, mert elég céltudatos vagyok, egyáltalán nem elégszem meg ezzel a ranglistás hellyel, és még komolyabb eredményekre törekszem.

A győzelem miatt viszont lemaradt a mostani, acapulcói torna egyes versenyéről, mert már nem jutott ideje odaérni. Bosszantja?

Igen, mert itt vagyok, és látom ugyanazokat, akiket a múlt héten megvertem. Itt egyszerre ATP- és WTA-verseny is van, azaz férfiak és nők is játszanak, így nagyon jó a hangulat, ráadásul szép helyen fekszik a város.

Acapulcóban csak párosban indult, és az első körben kiesett. Mivel telnek a napok a következő tornáig?

A partnerem a páros meccs előtt két és fél órát játszott egyesben, ezzel most nem volt szerencsénk. Péntekig itt maradok, edzek kemény pályán, napi egyet, esetleg kettőt, plusz tartok egy keményebb kondiedzést, majd délután pihenek.

Az igazi nagy áttörést azért egy Grand Slam-torna hozhatná meg. Idén még minden borításból van hátra egy: a Roland Garros salakon, Wimbledon füvön és a US Open kemény pályán. Melyiket várja a legjobban?

A Roland Garros ugyan nem a kedvencem, de ez lesz az első, ahol főtáblás leszek, ezért aztán nagyon várom. A kedvenc viszont Wimbledon, amit egyrészt azért várok, mert a tavalyi év kimaradt, így két éve voltam ott utoljára, másrészt az egész család kilátogathat oda.

Sebesen közelít a világranglistán Arn Grétához, már csak három hely választja el, hogy a legjobb magyar legyen.

Nem igazán az a cél, hogy lehagyjam Grétát. Egy éve, amikor én a 180. hely körül álltam, jól húztuk egymást, segített nekem, hogy van egy magyar a hatvanban. Sokkal jobban örülök annak, hogy nincs előttem a ranglistán nálam fiatalabb játékos, a top hetvenben tehát én vagyok a legfiatalabb.

Forrás: MTI/Földi Imre

Összesen négy magyar indult Mexikóban, hogyan teltek a meccs nélküli órák? Csocsóztak például?

Czink Melinda egy amerikai edzővel jött, úgyhogy többnyire vele töltötte az időt, Marosi Katával és Grétával sokat voltunk együtt, megnéztük egymás meccseit, elmentünk vacsorázni. Grétát aztán én ütöttem be a meccsre itt Acapulcóban.

Januárban Kínában három kínait verve jutott döntőig, ahol aztán kikapott egy japántól. Hogyan fogadták ezt a helyiek?

Akkora közönség nem volt a rossz idő miatt. Kína egy furcsa ország, nem tartozik a kedvenceim közé, de elég jó játékosai vannak, ezért a legyőzésük jó visszajelzés.

Hogyan érti, hogy furcsa ország? Jutott egy kis ideje körülnézni?

Olyat még nem láttam, amit ott: az utcán jött szembe egy motoros, megállt, kipakolta a cuccait, élő békákat meg teknősöket, a helyiek pedig megvették, abból főzték a vacsorát. Máshol egy sikátorban a szemét mellett árulták a húst a 30 fokban. A közlekedés hektikus, nincsenek lámpák, ahol ötven lenne a határ, ott száztízzel mennek, ezért a gyalogosok csak fél óra lesben állás után tudnak átmenni az úttesten. Közben pedig, mindettől ötven méterre, mi egy olyan komplexumban voltunk, ahol kizárólag a legmenőbb kocsik parkoltak, és minden az elképzelhető legmodernebb volt.

Több magyar teniszezőnő is ígéretesen indult a közelmúltban, végül azonban nem futottak be igazán nagy karriert. Kuti Kis Rita, Kapros Anikó és Szávay Ágnes is egy bizonyos szintig jutott el, mi lehet ennek az oka?

Erről nem szívesen beszélnék, nem tudom, mit ronthattak el, azt viszont tudom, hogy nekem mit kell tennem.

A tavalyi volt az első felnőttszezonja, eddig csupán négy WTA-tornán indult egyesben, de máris van egy győzelme és egy elődöntős szereplése. Hogyan tervezi a folytatást, apróbb pihenőkkel, vagy elindul minden tornán?

Egyelőre csak keresem a célt, mert idénre a top százba kerülést terveztem, de már a hetvenen belül vagyok. Szeretnék nagyobb tornákon játszani, amelyek komolyabb megmérettetést jelentenek, túl sok versenyt ugyanakkor nem érdemes bevállalni, mert még tíz év tenisz előttem van, és nem szeretnék hamar kiégni. Egy gondosan összeállított versenyprogram kialakítása a fontos.

Temesvári: Nem csodálkoznék, ha az év végéig jóval előrébb kerülne

"Nagyon-nagyon örülök a sikerének, azért is vágtam bele a munkába, mert ő az egyedüli magyar lány, aki azt a fajta mentalitást és tehetséget ötvözi, amivel betörhet a top százba. Mi a 350. hely körül kezdtük a közös munkát, tavaly a 150. körül volt év végén, de már akkor biztos voltam benne, hogy a százba mindenképp bejuthat" - mondta Babosról az [origo]-nak Temesvári Andrea, aki több mint egy éve a mentora. "A sikerhez kellett, hogy a sok munka és a jó forma mellett egy kicsit a szerencse is mellette álljon. Az első pár kanyarban verhető ellenfelet kapjon, az időjárás, a sorsolás is legyen kedvező kicsit, ilyen szempontból jól indult neki az év, és az első pár sikeres verseny adott neki egy löketet."

"A közös munkánkról nagyon pontos, konkrét dolgokat nem adnék ki, mert akár még az ellenfelek is rákészülhetnének. Alapvetően arról volt szó, hogy összerakjuk a játékát, hogy tudatosabban játssza a saját teniszét, legyen képben, hogy mik az erényei, miben jó, miből tud pontokat elérni. Monterreyben például elnevezték szervahercegnőnek, de a fogadógémeken is dolgoznia kellett, illetve azon, hogy keménypályán ne ijedjen meg más, esetleg még nála is agresszívabb játékosoktól, néha vállaljon be meglepetésszerű beindulásokat" - magyarázta minden idők egyik legsikeresebb magyar teniszezőnője.

"Most az a fontos, hogy a top hatvanas légkört megszokja, és az ötvenesek klubjába belépjen. Remélem, hogy nem a 68. helyen áll meg, nem csodálkoznék, ha ez év végéig jóval, de jóval előrébb kerülne. Ezen túl tudnia kell elviselni, hogy kiemelt, nagyobbak az elvárások vele szemben, a játékát is kezdik majd kiismerni, de remélem, a következő hónapokban ezt megszokja."